Tényleg egy német háborús film fogja letarolni az Oscar-gálát?

Hollywood behódolt a streamingnek, és már feliratokat is olvasnak – írtuk a tavalyi Oscar-jelöltekről szóló cikkünk címében. Ez a tendencia idén is látványos, sőt bizonyos szempontból most érte el a zenitjét. A Netflix gyártásában készült, német Nyugaton a helyzet változatlan kilenc jelölése eddig az idei Oscar legnagyobb meglepetése azzal együtt is, hogy lehetett számítani rá, a filmet nem csak a nemzetközi kategóriában fogják jelölni. Váratlan viszont a jelölések száma és egyenletes eloszlásuk a művészi (legjobb film, adaptált forgatókönyv, fényképezés) és technikai (legjobb hang, látványtervezés, speciális effektusok) kategóriákban.

Nyugaton a helyzet megváltozott

Ám Edward Berger filmjének elismerése – amely alighanem már a jelölések száma alapján is sokkal komolyabb, mint amiben a stáb reménykedett – nem a semmiből jött, és nem is forgatja fel az Oscar-díj hagyományait. Az utóbbi években, az Amerikai Filmakadémia tagságának kibővítésével rendre kiemelkedik egy-egy, nem angol nyelvű film a nemzetközi (régebben külföldinek nevezett) filmek mezőnyéből, és a zömében amerikai filmek számára fenntartott kategóriákban is versenyez. Ilyen régebben is előfordult az Oscar története során (a Suttogások és sikolyokat, Az élet szépet és a Szerelmet is jelölték a legjobb film Oscar-díjára), de az utóbbi években vált megszokottá. 2018 óta minden évben kapott jelölést a legfontosabb kategóriában legalább egy, döntően nem angol nyelvű film (noha a 2021-ben jelölt Minari amerikai gyártásban készült, és a koreai mellett angolul is beszélnek benne).

A trend az Élősködők 2020-as győzelmével érett be: Pong Dzsunho filmje abban az évben nemcsak a legjobb nemzetközi film, hanem a legjobb film Oscarját is elnyerte. Ezek után tavaly a japán Vezess helyettem négy jelölése és egy elnyert díja jóval kevésbé lepett meg bárkit is.

Miközben a Nyugaton a helyzet változatlan jelöléseinek száma nem angol nyelvű filmek esetében példátlan az Oscar-díj történetében, továbbra sem valószínű, hogy az Élősködőkhöz hasonlóan a legjobb film díját is elnyerné (a legjobb nemzetközi Oscart viszont máris oda lehet adni Bergeréknek).

A számos jelölés sokkal inkább szól a film – kritikánkban is kiemelt – Oscar-barát stílusának és a gyártó Netflix tekintélyének. Kezdjük ott, hogy Erich Maria Remarque regényéből az amerikaiak már készítettek egy klasszikus adaptációt a harmincas évek elején, másrészt az új feldolgozás stábja sem ismeretlen a tengerentúlon (Daniel Brühl nemzetközi filmsztár, Edward Berger Patrick Melrose-epizódokat rendezett, az Oscar-jelölt operatőr, James Friend pedig brit). Ebből a szempontból tehát a Nyugaton a helyzet változatlan a legamerikaiabb nem amerikai film az idei mezőnyben.

Másfelől pedig a Netflix, amely néhány évvel ezelőtt még az amerikai filmipart megbolygató kívülállónak számított, mára maga lett a tengerentúli filmgyártás fősodra.

Nincs többé értelme arról beszélni, hogy a nagy filmstúdiók kivetik a soraikból a Netflixet – előbb tűnik valószínűnek, hogy a Netflix veszi át az ő helyüket, akár a gyártás volumene, akár a közönségsikerek szempontjából. A kritikai sikerre számot tartó, kisebb produkciók tekintetében pedig a Netflix és a többi streamingóriás már át is vette a stafétát a hagyományos stúdióktól. Az olyan filmekre, mint a Roma, a Házassági történet, A kutya karmai közt vagy a Szöszi egyre ritkábban ad pénzt más a streamingvállalatokon kívül.

Márpedig éppen ezek a közepes költségvetésű, erős szerzői koncepció és irányítás alapján készült produkciók szoktak jól szerepelni a díjkiosztókon. Enyhe túlzással azt mondhatjuk, a Netflix és társai nélkül már nem lenne mit Oscarra jelölni. Ezt pedig minden bizonnyal az Amerikai Filmakadémia is érzékeli, ezért is szerették volna kifejezni nagyrabecsülésüket a Netflix felé – idén a Nyugaton a helyzet változatlan kilenc jelölésével.

Mégsem a Netflix a nagy esélyes?

Miért mondhatjuk mindezek ellenére, hogy a 95. Oscar-gála legnagyobb esélyese nem a Netflix és a Nyugaton a helyzet változatlan? Nos, elsősorban azért, mert a jelölések száma alapján a német filmet és az ugyancsak kilenc kategóriában jelölt A sziget szellemeit is megelőzi a Minden, mindenhol, mindenkor. A tavaly tavasszal bemutatott, Charlie Kaufman-i ihletésű sci-fit a kritika és a közönség is remekül fogadta, 2022 folyamán viszont elcsendesült körülötte a hírverés. Ezért is szép marketinges és lobbiteljesítmény, hogy a gyártó-forgalmazó A24 ősz óta vissza tudta kampányolni a köztudatba Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmjét olyannyira, hogy a Golden Globe-díjátadón már az Oscar-esélyei is egyértelműek voltak.

Úgy fest, idén a Minden, mindenhol, mindenkor az a film, amelyről az Amerikai Filmakadémia úgy véli, egyszerre szolgálja ki a közönséget és képvisel magas művészi színvonalat.

Tavaly áprilisban úgy tűnt, hogy a szürreális fordulatokkal és epizódokkal teli multiverzumos kavarás túl fésületlen és zizzent a konzervatív Akadémiának, de már a kritikánkban is hangsúlyoztuk, hogy a történet érzelmi magja nagyon is könnyen érthető, befejezése pedig klasszikusan hollywoodi. Ilyen szempontból a Minden, mindenhol, mindenkor agyonjelölése mégsem annyira meglepő. A film biztosan számíthat egy-két díjra a mellékszereplői mezőnyben (Jamie Lee Curtis és Ke Huy Quan a legesélyesebb), mint ahogy Scheinert és Kwan forgatókönyvét is díjazhatják. Szinte kizárt viszont, hogy a fiatal párost rendezői Oscarral is kitüntessék, számukra a jelölés is hatalmas siker. Ez viszont nem zárja ki, hogy a legjobb film díját végül ők vigyék el.

Ami azt is jelenti, hogy az előzetesen legnagyobb favoritként emlegetett A Fabelman család és A sziget szellemei esélyei most valamelyest romlottak – már ha visszalépésként lehet elkönyvelni hét, illetve kilenc Oscar-jelölést. Könnyen elképzelhető, hogy ennek a két, kritikailag nagyra tartott, a pénztáraknál viszont hűvös fogadtatásra talált filmnek végül inkább a jelölések és nem az elnyert díjak száma jelenti majd az Oscar-sikert. Mindazonáltal A Fabelman család továbbra is fő esélyesnek számít a férfi mellékszereplői (Judd Hirsch) és a zeneszerzői (John Williams) kategóriában. Martin McDonagh pedig talán egy rendezői vagy egy forgatókönyvírói Oscarral vigasztalódhat, ha A sziget szellemei hoppon marad a legjobb film vagy a legjobb férfi főszereplő (Colin Farrell) kategóriájában.

A legjobb filmes mezőnyben tehát a szokásosnál nyíltabb a verseny – igaz, tavaly mindenki A kutya karmai közt végső győzelmét várta, ehhez képest meglepetést okozott a CODA Oscarja. Idén a Minden, mindenhol, mindenkor, a Nyugaton a helyzet változatlan, A Fabelman család és A sziget szellemei díjazásától sem kapna senki a szívéhez.

Kevesebb az esély az Elvis végső győzelmére (de az se lenne váratlanabb, mint tavaly a CODA-é). A szomorúság háromszöge, a Tár és a Women Talking nem fog nyerni, mint ahogy ebben a kategóriában az Avatar: A víz útja és a Top Gun: Maverick sem. E két utóbbi közönségkedvencnek, valamint az ugyancsak szép summát kasszírozó Elvisnek köszönhetően egyébként az idei jelöltek hozták a legtöbb pénzt a legjobb film kategóriájának Oscar-történetében, még úgy is, hogy a netflixes Nyugaton a helyzet változatlannak elhanyagolhatóak a mozis bevételei.

Meglepetések és hiányzók

Hol keressük idén a nagy áttöréseket és a felháborítóan mellőzött hiányzókat? Az Akadémia meglepő, de bölcs döntései közé tartozik Paul Mescal jelölése a legjobb férfi főszereplők között. A Normális emberek sorozatban megismert, huszonhat éves ír színészt a más kategóriákban amúgy figyelmen kívül hagyott, hozzánk márciusban érkező Volt egyszer egy nyár miatt ismerték el. Ebben a kategóriában jelölték az Elvis Presley-t életre keltő Austin Butlert is, kettejük kiemelése pedig a legújabb hollywoodi férfisztárnemzedék érkezését mutatja. (Az idei Oscar sorsa azért továbbra is Colin Farrell és Brendan Fraser között dőlhet el.)

Esélylatolgató cikkünkben arra tippeltünk, a Szöszi csúfos bukása magával rántja a főszereplő, Ana de Armas Oscar-esélyeit. Végül azonban a Marilyn Monroe-vá átlényegült színésznő kapott jelölést, igazán megérdemelten. Ugyancsak üdvözölni tudjuk a lengyel EO jelölését a nemzetközi kategóriában, mivel korábban egy rozsdás szögben sem fogadtunk volna arra, hogy Jerzy Skolimowski szamaras kísérleti filmje Oscar-közelbe kerül.

A nagy kimaradók között leginkább talán három filmet tarthatunk számon. Az első James Gray Armageddon Time-ja, amely jellegzetesen Oscar-kedvenc film is lehetett volna – nyolcvanas években játszódó gyerekmelodráma erős színészi alakításokkal –, de a cannes-i bemutató után mindenki hamar elvesztette iránta az érdeklődését. Ugyancsak figyelmen kívül hagyta az Akadémia a Nemet, noha az író-rendező Jordan Peele korábban a Tűnj el! révén forgatókönyvírói Oscart nyert. A művészfilmes irányokba tapogatózó sci-fi horrort azonban nem emelték olyan magasra, mint a hasonlóan különös és kevert műfajú Minden, mindenhol, mindenkort. Pontosabban a Nemet nem emelték sehova.

Végezetül pedig a mellőzött filmek közé sorolhatjuk Damien Chazelle Babylonját annak ellenére, hogy három Oscar-jelölést kapott. Ha a jelmezek, a látványterv vagy a zene díját el is nyeri a film, kimaradása a fontosabb kategóriákból arról árulkodik, hogy a korhatáros megközelítés és a hatalmas anyagi bukás együttesen még egy olyan filmtől is el tudja venni az akadémiai tagok kedvét, amely pedig Hollywood történelméről szól, a mozi varázsát hirdeti, és a Kaliforniai álom Oscar-kedvenc rendezője készítette.