Rendhagyó kiállítás nyílt a legfontosabb magyarországi galériákat egymás mellett felsorakoztató Falk Miksa utcában: a Kálmán Makláry Fine Arts terében február 17-ig Anton Prinner (Prinner Anna, 1902–1983) Magyarországon eddig sosem látott munkái láthatók.
A nyugat-európai művészvilágot hosszú évtizedeken át megosztó, mindig saját útját járó nő Magyarországon alig ismert: az 1970-ben, egy csoportos kiállítás erejéig Magyarországon is bemutatkozó, majd 2007-ben, az Ernst Múzeumban kisebbfajta életmű-kiállítással újra bemutatott alkotó neve a művészettörténészek kis csoportját leszámítva itthon keveseknek csenghet ismerősen, így a tárlat valójában egy harmadik nekifutás, hogy bevezesse őt a köztudatba.
Az alkotó – akinek életútját Ismeretlen magyarok sorozatunk részeként korábban hosszú cikkben mutattuk be – a budapesti Képzőművészeti Főiskola festő szakának elvégzése után a semmiből robbant be a köztudatba: két képe merő véletlenségből feltűnt ugyanis a Nagy kortárs mesterek című 1926-os kiállításon, a szakmabeliek és a műértők pedig szinte elájultak tőle. Az ekkor még csak huszonhárom éves Prinnert azonban nem a küszöbön lévő magyar sikerek, hanem a francia főváros érdekelte: főiskolai tanárai, valamint ott élő barátja, Szenes Árpád hatására épp ezért Párizsba költözött.
Az ekkor még Annaként élő nő úgy gondolta, így van igazán esélye nőként sikeressé válni, ennek érdekében pedig mindent megtett: alig másfél méter magas alakja gyakran tűnt fel a művészek által leginkább látogatott kávéházak asztalainál, mégsem volt képes arra, hogy beférkőzzön a külső szem számára talán nyitott, de valójában zárt világba.
A megélhetését mulatókban készített éjszakai karikatúrákkal biztosító művész végül nagy lépésre szánta el magát:
Rendszerint a felkapott La Coupole ugyanazon asztalánál ülve mutatta be új konstruktivista munkáit – rézkarcokat, metszeteket és kisméretű szobrokat –, rövidesen pedig furcsa alakjával Párizs szerves részévé vált.
A műveket leginkább az ókori Egyiptom kultúrája és emlékei iránti rajongás, illetve a korban népszerűvé váló okkult tanok – a mai New Age-mozgalmak elődei, így a századfordulón Budapesten is gyökeret eresztő teozófia – inspirálták, a hatást pedig a fiatal festőbarátjának, Peterdi Gábornak a városba érkező testvére, az egyiptológusnak készülő Mária is felerősítette. A valódi vonzerőt Anna számára ugyanakkor nem konkrét művészeti alkotások, hanem az azokon látható androgün alakok jelentették, hiszen a freskókon, szobrokon vagy különböző tárgyakon feltűnő emberekről nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy férfiak vagy nők.
Hasonló ember vagy épp ember-állat hibridek tűntek fel Prinner sokszor saját maga által kifejlesztett papyrogravure technikával (itt a metszetekhez használt kliséket nem rézlemezek, hanem kartonlapok adják) készült alkotásain is, amik a negyvenes évekre Picasso közeli barátjává váló művész egész életét végigkísérték.
Mindennek számos kitűnő példáját látjuk a főleg Franciaországban ismertté, sok esetben világhírűvé vált magyar alkotókkal foglalkozó galériában hétköznap 10 és 18 óra között látogatható kiállításon, ahol
Az 1947–1948-ban készült munkákat összefogó album összesen 217 példányban készült – ezek ma a világ legrangosabb magán- és közgyűjteményeiben láthatók, kettőt pedig Makláry szerzett meg –, közülük tíz, japán papírra nyomott darab pedig múmiák gyolcsára emlékeztető, Daniel-Henri Mercher által készített bőrborítót kapott.
A kiállítótérben a metszetek mellett néhány mű eredeti nyomólemeze, illetve az alkotó különböző korszakaiban született szobrai láthatók – ezek közül monumentalitásával kiemelkedik a látogató figyelmét magára irányító Fáraónő (1938) – ezt Makláry Kálmán egy szimpla Facebook-posztnak köszönhetően szerezte meg egy francia galériától –, ami a Picasso által fáradhatatlansága és magassága miatt
vagy Madame Monsieur-nek nevezett Prinnerre jellemző emberábrázolások egyik kitűnő, nagyméretű, bronzba öntött példája:
A terem sarkában a több forrásban Kettős személyiségként említett, a nőalakkal közel egyidőben megformált, de stílusában ellenpontot jelentő mű egy fából faragott verziója tűnik fel – az egymásba hajló férfi és nő rejtélyessége mellett megmunkálásának durvaságával kelti fel a néző érdeklődését:
Az ezeknél jóval korábbi Momentum (1935) Prinner mindössze öt éven át tartó modern, geometrikus korszakának tanújaként áll a nyomólemezek mellett, betekintést engedve a harmincas évei elején rövid időre kora művészetének fősodra felé induló művész fejébe.
A röviddel a második világháborút követően született metszetek közt egy magyarországi magángyűjtemény részét képező, 1956-os Fekvő akt is felbukkan: a leginkább az afrikai faszobrokkal rokonítható, de a kortárs hatás, illetve a prinneri szellem is tetten érhető bennük:
Prinner Anna pályája 1950-ig szárnyalt, akkor azonban barátai marasztalása ellenére végül elhagyta Párizst, ahonnan a kerámiáiról ismert Vallaurisba költözött, jórészt visszavonulva a hangos művészeti élettől: gyertyatartók, tányérok, kisebb dísztárgyak, illetve grandiózus szobrok készítésébe fogott, de Roquefortles-Pins kápolnájának faliképeit is ő hívta életre.
Végül tizenöt évet töltött a Riviérán, mire elege lett abból, hogy munkaadója, a Tapis Vert manufaktúra kizsákmányolja, tárgyait pedig gátlástalanul másolják, így 1965-ben újra Párizsba költözött, szobrokat azonban haláláig már nem készített.
A döntésről önéletrajzában így mesélt:
Olyan dolgokat akarok készíteni, amiket senki sem szeret, mivel úgy senki nem fog lopni tőlem.
Az igazság a férfiként élő nő pályáját korábban kutató magyar művészettörténész, Cserba Júlia szerint ennél jóval prózaibb volt:
A szerény körülmények közt, csendben élő Prinner utolsó korszakában – gyakori kiállításai ellenére – egyáltalán nem vágyott már arra, hogy tömegek ünnepeljék, sőt, arra sem vágyott, hogy képei magas áron keljenek el.
Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy 1983. április 6-án, röviddel nyolcvanegyedik születésnapja után nincstelenül, mindenki által elfelejtve hunyt el. Művei a világ számos pontjára szóródtak szét, így a neves múzeumok mellett számos magángyűjteményben is megtalálhatók, jó részük azonban lappang és újbóli felfedezésre vár.
