Kultúra

Rami Malek játszhatja a némafilmek félelmet nem ismerő sztárját, Buster Keatont

Jeff Spicer / Getty Images
Jeff Spicer / Getty Images
A Warner Bros. minisorozatáról egyelőre nem sokat lehet tudni.

A nemcsak színészként, de rendezőként is jelentős Buster Keaton (1895-1966) Hollywood aranykorának egyik legnagyobb sztárja volt, hiszen a jó eséllyel minden csontját legalább egyszer eltörő férfi olyan jeleneteket vállalt be ,mint előtte még senki: gőzmozdonnyal robogott egy előre meggyengített vasúti híd felé, magára borította egy faház közel két tonnás homlokzatát, és nap mint nap nézett szembe a halállal.

Életéből az elmúlt évtizedekben számos könyv született, egy évvel ezelőtt pedig az a hír röppent fel, hogy az Indiana Jones ötödik részét jegyző James Mangold rövidesen a 20th Century Studios felkérésére készít egészestés életrajzi filmet.

Eza terv máig sem vált valósággá, a Variety most azonban egy újabb feldolgozás híréről számolt be: a lap szerint a Warner Bros. Television minisorozatként vinné képernyőre az élettörténetet, a főszerepre pedig a Mr. Robottal, illetve a Bohém rapszódiával világhírűvé vált Rami Maleket kérnék fel.

A tavaly bemutatott Batman-filmet (kritikánk erről itt olvasható) jegyző Matt Reeves-t a rendezői székbe ültető, producerként Malek mellett David Weddle-t (Battlestar Galactica, CSI) megnyerő produkció részletei egyelőre nem ismertek, az azonban biztosnak látszik, hogy Ted Cohen forgatókönyvének alapját egy tavalyi életrajzi mű, a Buster Keaton: A Filmmaker’s Life adhatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik