Kultúra

Az üveghagyma sztárja egy titkos budapesti vetítésen mutatta meg a filmet kollégáinak

Netflix
Netflix
Bár itthon csak online mutatták be, néhány hónappal ezelőtt egy budapesti moziban tartottak egy titkos vetítést a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma című filmből.

Denis Villeneuve és a Dűne második részének sztárokkal megpakolt stábja júliustól kezdtek Magyarországon forgatni, a mindkét filmben feltűnő Dave Bautista pedig úgy döntött, tart egy korai vetítést kollégáinak a Netflixen december végén debütáló filmből, ami azóta rekordgyorsasággal elnyerte a tizedik helyet a streaming oldal legnézetebb filmjeinek toplistáján (itt az első 28 nap nézettségi adatai számítanak, így előkelőbb helyre is van még esély).

Bautista elmondta, hogy eleinte kissé meg is rémítette őt az Oscar-díjasokkal és A-listás színészekkel teli terem. Rian Johnson nagy sikerű vígjáték-krimijének folytatásában Bautista egy feltörekvő influencert, az Edward Norton által játszott milliárdos egyik közeli barátját alakítja. Az előző rész szereplőgárdájából csak Daniel Craig tér vissza Benoit Blanc, a zseniális nyomozó szerepében.

A pankrátori pályafutást vörös szőnyegre cserélő Bautista számára fontos volt ez a budapesti este, itt mutathatta meg először, még jóval a premier előtt legutóbbi munkáját pályatársainak. Nemrég arról beszélt, hogy drámaibb dolgokat szeretne játszani, eltávolodni a Marvel-univerzumban alakított butácska Drax-szereptől, és tiszteletet kivívni a szakmában. Aggodalomra azonban nem volt oka: a stáblista után tapsvihar és nevetés fogadta, Javier Bardemmel pedig, akivel már a Dűne első részében is együtt forgattak, a vetítés után szorosabb barátság alakult ki köztük.

Ez volt az első alkalom, hogy igazán elfogadott. Ezután már másképp beszélgettünk. Ami számomra mindennél többet jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik