A magyar filmben szép hagyományai vannak a szemétkaja-fogyasztásnak. Ott van Nusika, az ócskapiac femme fatale-ja, akit kolbásszal etet a Sose halunk meg vállfás Gyuszi bácsija. A Roncsfilmben Szőke András diktálja bele a moslékszerű ebédet a feleségébe, miközben idegösszeomlást kap. Azt pedig elképzelni sem akarjuk, milyen ennivalót kínál Lali az Üvegtigris büfében.
Ebbe a sorba illik a már címében is dietetikusi szakvéleményt megfogalmazó Veszélyes lehet a fagyi. Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmje teljes pompájában vonultatja fel a 2020-as évek hazai junkfood-kultúráját: bolti jalapeñós virsli, magában; gírosz az első randin; „sajtos” puffancs; és persze a címbeli édesség.
Olyan rendező meséli, aki – Lányi Zsófia forgatókönyvíróhoz hasonlóan – türelmesen, régóta gyűjti az első nagyjátékfilm anyagát. A banális, apró-cseprő motívumok segítségével Szilágyiék intim közelségbe hozzák hőseiket, az egypetéjű ikerpárt. Őket is ugyanaz az agyzsibbasztó, pánikhangulatú ország veszi körbe, mint mindannyiunkat – ennek felismeréséért hálásak vagyunk, és máris érteni véljük, Adél és Éva miért érzik magukat olyan kényelmetlenül a bőrükben.
Máskülönben hogyan is érthetné meg őket valaki, akinek nincs ikertestvére? A Veszélyes lehet a fagyi az ikrek szimbiotikus, szinte telepatikus kapcsolatáról és állandó rivalizálásáról is hitelesen beszél. Egy iker számára akkor is a testvére az első számú viszonyítási pont, ha teljesen más életet élnek, ahogy ebben a történetben is. Adél elfoglalt radiológus, aki éppen most igyekszik egy külföldi álláspályázat révén kikecmeregni a magyar egészségügy mocsarából. Éva elfoglalt családanya, aki gyereke születése után is a társaság középpontja maradt, ideálisnak tűnő életére azonban a szülés utáni depresszió és repedező házassága vet sötét árnyékot. Néhány napot látunk kettejük életéből, ami alatt mindketten megismerkednek egy vonzó építőmunkással (Adél telefonjába úgy kerül be a neve: „Darus Ákos”).
Előbb az egyik, majd a másik nő nézőpontjából látjuk a történéseket, és a két verzióban egy kicsit máshogy alakul az események sorrendje, máshova kerülnek a hangsúlyok. Az ötlet, hogy mindketten a saját, szubjektív valóságukat látják, nem kifejezetten eredeti – legutóbb talán Ned Benson duplafilmje, az Egy szerelem története alapozott erre a modernista elbeszélőformára –, ám attól még frappánsan illeszkedik az ikerpárhoz, akik hasonlítanak egymásra, mégis nagyon másmilyenek.
Adélt és Évát Stork Natasa játssza, aki a fodrászoktól kap segítséget a kettős alakításhoz, valójában viszont nincs szüksége Adél frufrujára ahhoz, hogy megkülönböztesse egymástól a két karaktert. Érzelmi amplitúdókat kerülő, kissé színtelen hanghordozása egyformán illik az éjszakai ügyeletben szétfáradt orvoshoz meg a Széchenyi-hegyi femme fatale-hoz is. Storknak nem esik nehezére titokzatosnak, illékonynak maradnia – ezért volt remek választás már a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre főszerepére is, és néznénk meg őt szívesen a mai európai művészfilm nagy titkolózója, Christian Petzold valamelyik filmjében. Szilágyi Fannihoz ugyanakkor régi munkakapcsolat fűzi. Ő játszotta a rendező 2017-es rövidfilmje, A csatárnő bal lába életveszélyes főszerepét is, amelyben a realisztikusan kezdődő történet hasonlóan fordult át az álomszerű, tudati képek kavargásába, mint a Veszélyes lehet a fagyi esetében.
Szilágyi nagyjátékfilmje ugyanis nemcsak a kétféle nézőponttal teszi különneművé a két hősnő privát valóságát, hanem képzeletviláguknak is fokozatosan egyre nagyobb teret enged. Kivált Éva történetszálán burjánzanak el a belső víziók, amelynek megint csak megvan a realisztikus motivációja, mert a szülés utáni megváltozott test- és tudatállapotban magára maradó, kínzóan magányos nő leginkább befelé, a saját fantáziájába képes menekülni a hétköznapok kihívásai elől.
Szilágyi kétségkívül értékes és egyéni hangú filmje mégsem válik átütő erejűvé, elsősorban a rendező bizonytalan dramaturgiai érzéke miatt. Adél cselekményszála céltudatosabban szervezett és jóval izgalmasabb is, mint Éváé, amely inkább csak a másik testvér karakterét építi fel, de kevéssé lendíti előre kettejük közös történetét. Az elbeszélés így megtorpan, végül az ikrek konfliktusának megoldására, vagy legalábbis a közöttük támadt feszültség kisülésére, drámai hevítésére sem kerül sor.
Éva nézőpontjából ráadásul Lányi és Szilágyi valóságismerete is csorbát szenved, méghozzá a nő férje, Tamás figuráján. Az építési vállalkozó karaktere ugyanis túlságosan nagymenőre sikerült. Egy ilyen Széchenyi-hegyi palota a mai Magyarországon már nagyjából Matolcsy Ádám baráti körébe utalná Tamást, a figura politikai beágyazottságáról viszont szó sem esik, ami hiányérzetet kelt a realisztikus környezetrajzra ennyire sokat adó filmben. Ám Tamás nem csak ebből a szempontból lóg ki a történetből: Lányi és Szilágyi olyan erőszakossá teszik a férfit, ami már-már egy thriller pszichopata főgonoszához teszi őt hasonlatossá. Ha a férj figurája veszélyt jelent a feleségére, ez a konfliktus miért nem hasít ki magának nagyobb szeletet a történetből? Ebben a hétköznapi hősöket felvonultató filmben az ő alakja óhatatlanul elrajzoltnak tűnik.
A Veszélyes lehet a fagyi megbicsakló dramaturgiai ívén és elkapkodott befejezésén tehát érezhető, hogy Szilágyi először tett próbát nagyjátékfilmmel a sikeres rövidfilmes előzmények után. Mindazonáltal annyi telitalálatnak nevezhető pillanat, mellékfigura, párbeszéd sűrűsödik a filmbe, ami alapján egyértelmű, hogy az év egyik legjobb magyar filmjét üdvözölhetjük. Ráadásul, ahogy az utóbbi időben egyre gyakrabban, ezúttal is női rendező munkája emelkedik ki a hazai mezőnyből. Lehet, hogy a fagyi veszélyes, de ez a friss trend valósággal gyógyító hatású lehet.
Veszélyes lehet a fagyi, 2022, 90 perc. 24.hu: 7,5/10.
