Kultúra

Woody Allen befejezte első francia nyelvű filmjének forgatását Párizsban

ANDER GILLENEA / AFP
ANDER GILLENEA / AFP

A francia közönségnek kíván köszönetet mondani Woody Allen első francia nyelvű filmjével, amelynek forgatását a héten fejezte be Párizsban. Az amerikai filmrendező ezt a Le Journal du Dimanche című francia hetilap vasárnap megjelent számának adott interjúban mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a francia mozinézők az 1969-ben forgatott Fogd a pénzt és fuss! című vígjátéka óta szeretik és támogatják:

Amikor kísérletibb művekbe fogadtam, ők jobban támogattak és bátorítottak, mint az amerikai közönség.
New York már nem túl kellemes hely, boldogan szívom máshol a levegőt

– fogalmazott az amerikai rendező, akinek az amerikai filmgyártás hátat fordított, amióta nevelt lánya, Dylan Farrow azzal vádolta meg, hogy gyerekkorában Woody Allen szexuálisan molesztálta. A rendező tagadja a vádakat, az ügyben két független vizsgálatot is lefolytattak még az 1990-es években, és Allen ellen soha nem emeltek vádat.
A 86 éves rendező először forgatott franciául, jóllehet a nyelvet nem beszéli.

Mindig is európai filmes akartam lenni, és a filmek többsége, amelyek kedvet adtak ehhez a szakmához, francia. Tudom, hogy ez a film kevesebb bevételt fog hozni az Egyesült Államokban, mert a közönség ott nem szereti a feliratos filmeket

– tette hozzá.

Woody Allen úgy véli, nem baj, ha ezután a film után nem tud több nagyjátékfilmet forgatni, bár már a fejében van egy új forgatókönyv. Ez esetben színházban fog dolgozni vagy pedig könyveket ír – mondta.

Woody Allen Párizsban forgatott filmjének címe egyelőre nem ismert, az alkotás munkacíme WASP 22 (Woody Allen Secret Project). A főszerepeket Lou de Laâge, Melvil Poupaud, Niels Schneider és Valérie Lemercier alakítja. A rendező a történetről annyit árult el, hogy „egy krimiről van szó, egy komoly bűn és bűnhődés történetről, egy adag romantikával természetesen”, idézte az interjút az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik