Bármilyen erős volt is Éva elhatározása, hogy őszintén elmond mindent Albertnek, hosszú ideig mégsem került sor a tervezett nagy beszélgetésre. Az ünnepek a szokásos, feszes ritmusban teltek, a tágabb családdal töltött napok minden erejüket és idejüket felemésztették, ha pedig volt pár szabad órája, Berti félrevonult pihenni, Évára hagyva a gyerekeket. Ő nem is bánta ezt, mert maga sem tudta, mit vár az előttük álló beszélgetéstől. Amennyire érezte az őszinte vallomás szükségét, ugyanannyira szerette is volna elodázni a szembesülést Berti csalódottságával, fájdalmával vagy esetleges haragjával. Ráadásul amióta rászánta magát, hogy tiszta vizet önt a pohárba, kissé meg is könnyebbült, mintha enyhült volna az Iván iránt érzett szerelem, néha szinte nevetséges képzelgésnek gondolta a kínzó epekedést és csillapíthatatlan sóvárgást, ezért ilyenkor mégsem tartotta égetően sürgősnek a feltárulkozást a férje előtt. Ám újra és újra megjelent lelki szemei előtt Iván alakja, csibészesen kihívó tekintete, a gallérja mögül kivillanó, kerek barna anyajegy a nyakán, kisfiús mosolya, és a következő pillanatban már érezte is a húsába vágó fájdalmat.
Végül az év utolsó napján sikerült kettesben maradnia Alberttel. A fiúkat ottalvós buliba hívta az egyik osztálytársuk, ők pedig a férje barátjához voltak hivatalosak szilveszteri vacsorára. Éva már éppen lebeszélte magát arról, hogy szóba hozza a dolgot, mert egyáltalán nem volt biztos benne, hogy jó ötlet effélével előállni pont az év utolsó napján, pár órával a megbeszélt vendégség előtt, de ekkor hirtelen sírhatnékja támadt. Úgy érezte, hogy képtelen lesz jó képet vágni az estéhez, Berti barátaihoz és ehhez az egész rémes szilveszterhez, amikor mindenkinek kötelezően jól kell éreznie magát, miközben ő semmi másra sem vágyik, csak hogy egyedül lehessen, összekucorodva a takarója alatt. Vagyis elbújni és magába fordulni csak azért szeretett volna, mert az igazi vágya úgysem teljesülhetett.
Alig villant fel előtte a jelenet és hasított belé a kínzó vágy, hogy ő lehessen a lány Iván mellett, máris elöntötte a szégyen, még a gondolatot is szerette volna kitörölni a fejéből, miközben tudta, hogy képtelen lesz erre is, mint minden másra, ami Ivánnal kapcsolatos. Sóhajtott, idegesen a hajába túrt, majd újra sóhajtott. Belátta, hogy nem halogathatja tovább a beszélgetést. Muszáj megkönnyebbülnie.
Szerencsére Berti jókedvében volt, italt töltött és kényelmesen hátradőlt a kanapén. Éva nem tudta, hogyan vezesse fel a témát, mire pedig rászánta volna magát, hogy belevágjon, a férje már javában mesélte az elmúlt hetekben zajló ügyét, ami szinte minden idejét és erejét felemésztette.
– Képzeld, Csibe, elképesztő alak ez a Wang, akinek most dolgozom – magyarázta. – Szerintem zseni a fickó, nem csodálnám, ha a következő évtizedekben sokat hallanánk róla. Évek alatt kifejlesztett egy módszert, amit nem hinném, hogy rajta kívül sokan értenek, de gennyesre fogja magát keresni vele.
Éva igyekezett érdeklődő arcot vágni, mire Berti nagy lelkesedéssel folytatta a beszámolót.
– Az egész azon alapul, hogy különböző érzelmi helyzetekben különféle hormonokat termel a szervezetünk, amelyek aztán az egész agyműködésre hatással vannak. Tudod, van például a boldogsághormon, ami a depressziósoknak pont nem termelődik, de sportolás és szex közben viszont igen, meg van még egy csomó másik: férfihormon, női hormon meg mit tudom én még milyen, ösztrogén, melatonin, kortizon, nagyjából két lábon járó hormongyárak vagyunk. Na és ez a Wang kitalálta, hogy a hormonok jelenléte vagy hiánya hatással van az érzékszervek működésére, ezért kialakított egy módszert, ami a hormonszinttől függően másként stimulálja a receptorokat.
– Bocs, Berti, de ebből nem sokat értek – mosolygott bágyadtan Éva.
– És hogy jössz a képbe te? – kérdezte Éva.
– Állítólag egy csomó kísérletet végeztek már Kínában és a Távol-Keleten, de Wang Európát is ki akarja próbálni, ugyanis nem biztos benne, hogy a módszer ugyanúgy működik a különböző embertípusoknál. Létesített egy labort Budapesten, de klinikát is nyitna mellé, ennek a jogi hátterét intézem én.
– És miért nem megy, mondjuk, Ausztriába vagy Belgiumba? Ott jobbak a fizetések, szerintem nagyobb lenne a kereslet az efféle különleges gyógymódokra.
– Majd megy oda is, ha sikerül Európában bejegyeztetnie a módszert. Addig viszont… nos… bizonyos szempontból mégiscsak emberkísérletek zajlanak, még ha teljesen ártalmatlanok is. Szóval Magyarország jelenleg biztonságosabb terep, hiszen itt azért könnyebben szemet hunynak bizonyos… szabálytalanságok fölött. Persze minden legális, nem megyünk szembe a törvényekkel, csak hát, tudod, itt azért rendesen működnek a kiskapuk.
– Kiskapuk?
– Azok hát. Az egész élet erről szól, nem? Megyünk az úton, tesszük a dolgunk, de ha nem akarunk belegebedni, időnként kihasználjuk az utunkba kerülő kiskapukat. Úgy mégiscsak könnyebb.
– A te szemedben az is egy élet adta kiskapu, ha… mondjuk… az ember kicsit félrelép? – kérdezte hirtelen elhatározással Éva.
Berti meglepődve húzta fel a szemöldökét.
– Mire gondolsz, Csibe?
– Semmire, csak úgy kérdeztem – visszakozott Éva. – Téged még sosem hozott kísértésbe egy csinos ügyfél vagy egy helyes fiatal gyakornoklány?
Éva meglepődve nézett a férjére.
– Akkor tehát neked például beleférne, hogy a hátam mögött egy kicsit… félrelépj?
– Szerintem a kísértések és a rájuk adott reakcióink az élet elkerülhetetlen részét képezik – felelte magabiztosan Berti. – A lényeg nem egy véletlenül elcsattanó csók a céges partin, vagy részegen elkövetett kis baki, hanem az, hogy együtt maradunk-e.
Éva megdöbbent. Ő eddig mindig feddhetetlennek gondolta a férjét, akivel kapcsolatban fel sem merülhet, hogy esetleg más nőkre is ránéz, most azonban kiderül, hogy viszonylag szabadon értelmezi a hűség fogalmát. Szerinte egy kis kikacsintás simán beleférhet, ha az ember amúgy nem akar kilépni a házasságból? És ha a másik fél hibázik? Azt is el tudná fogadni?
Tudta, érezte, hogy nem lesz ennél jobb alkalom. Egy ilyen felvezetés után igazán megfelelő a terep, hogy belevágjon! De hiába szánta rá magát, hogy elmeséli az elmúlt két hónap szenvedéseit, még mindig csak kerülgette a témát.
– Mi lenne – tette fel a kérdést óvatosan –, ha mondjuk, rólam derülne ki, hogy… Mit is mondtál? Elkövettem egy kis bakit?
– Megfojtanálak! – vágta rá azonnal Berti.
Berg Judit: A Möbius-akta
Ecovit Kiadó, 2022
