Kultúra

Öt év hallgatás után újra harangozhat a Big Ben Londonban

Rasid Necati Aslim / Anadolu Agency / AFP
Rasid Necati Aslim / Anadolu Agency / AFP

Öt évig tartó felújítási munkálatok után vasárnap, a háborús hősök emléknapján újra megszólalnak a Big Ben harangjai Londonban, számol be a BBC News, mely videót is posztolt az ikonikus torony visszatérésének apropóján.

A Big Ben valójában a toronyban lévő harangok közül a legnagyobbiknak a neve, a tornyot hivatalosan Erzsébet-toronynak hívják – de, ugye, mindenki Big Benként emlegeti az egész tornyot. A brit parlament óratornyának nagyharangja 2017. augusztus 21-én délben hallgatott el, ugyanis a tornyot és az óra is felújításra szorult. Azóta csak különleges alkalmakkor szólalt meg, a rendszeres, negyedóránkénti harangjáték viszont elmaradt, ez tér vissza a londoniak életébe holnap.

A mostani felújítás előtt 2007-ben, valamint 1983 és 1985 között hallgattak a Big Ben harangjai, szintén karbantartás miatt. A torony 1856-ban épült, az óra 1859-ben került a helyére. A mostani felújítás során az óra összes fogaskerekét ellenőrizték, és ha kellett, felújították, valamint megtisztították és javították a számlapokat, megújították a fémkereteket. Az óra a pontos időt a felújítás alatt is mutatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik