Kultúra

John Wick 4: Keanu Reeves szamurájkarrdal, fejszével és nuncsakuval is harcol az új előzetesben

Utolsó nagy harcára készül a világ legszomorúbb bérgyilkosa.

Ritka, amikor egy akciófilmes franchise nem fogy ki menet közben a szuflából, de a 2014-ben indult John Wick-széria ezen kivételek közé tartozik: az első három rész során nemhogy ellaposodott volna, de egyre kreatívabbá, intenzívebbé, és ezzel együtt szórakoztatóbbá vált.

Kapcsolódó
Köszönöm, John Wick, hogy visszaadtad a kamaszkorom!
Óda a tökéletes akcióhőshöz. John Wick 3. kritika.

Így, érthető módón, elég nagy várakozás előzi meg a jövő tavasszal mozikba kerülő negyedik felvonást, amelynek most megérkezett az eddigi leghosszabb előzetese is. A dolog láthatóan ott folytatódik, ahol az előző rész végén abbamaradt, szegény Keanu Reeves, vagyis Wick továbbra sem gyászolhatja nyugodtan halott feleségét és kutyáját, mert újabb és újabb bérgyilkosokkal kell leszámolnia. Ezúttal egy végső nagy harcban vesz részt, amelynek révén megszabadíthatja önmagát a mitizált alvilág sajátos törvényei szerint.

A kaszkadőrből lett rendező, Chad Stahelski azt ígérte korábban, hogy ezúttal mélyebbre ásnak majd a bérgyilkosok főhadiszállását jelentő Continental Hotel mitológiájában, de azért nem kell izgulni, harc is lesz bőven: az előzetesben láthatjuk Wicket a sivatagban lovagolva lövöldözni, nuncsakuval és fejszével verekedni, emeleti ablakból kiugrani, továbbá szamurájkarddal kombinált pisztolypárbajt vívni. Lesznek bőven új szereplők, a főellenséget például az ijesztegetésben profi Bill Skarsgard alakítja, de visszatér többek Ian McShane és Laurence Fishbourne is. Íme az előzetes:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik