Kultúra

A Netflix beszállna az élő sportközvetítésekbe

Sean M. Haffey / Getty Images / AFP
Sean M. Haffey / Getty Images / AFP

Újabb lábat növesztene a Netflix: a streamer keresi az utakat az élő sport felé. A platform az utóbbi hónapokban csendesen beszállt néhány olyan küzdelembe, amelyben tévécsatornák próbálják megszerezni egyes sportesemények közvetítési jogát, tudta meg a Deadline.

A hírek szerint a Netflix több tenisztornának és egy szörf-világversenynek is megpróbálta megszerezni a közvetítési jogait. Egyelőre egyik ilyen próbálkozást sem koronázta siker, de a streamer továbbra is keresi a lehetőséget, hogy beszálljon az élő sportközvetítések piacára még akkor is, hogy az igazán nagy sportesemények közvetítési jogai hosszútávú szerződésekben vannak lekötve, tehát a Netflixnek mindenképpen csak néhány kisebb hal juthatna, ám a platform azzal is beérné. A lapnak nyilatkozó belső forrás szerint abszolút prioritásként kezelik ma a Netflixnél ezt az irányvonalat, erre azonban a platform hivatalosan nem reagált. A streamernek azonban jó ideje célja, hogy kicsit lejjebb nyomja a tartalomra költött összegeket, amihez egy jól sikerült sport-szerződés hozzá tudna tenni.

A sport maga nem idegen a Netflixtől, több sport témájú dokumentumfilmje és -sorozata van, de az élő sport világával eddig nem kacérkodtak. Azóta viszont, hogy az előfizetőszámok kezdtek megcsappanni, a platform újabb és újabb utakat keres a bevételnövelésre. A folyamat egybeesik azzal, ahogy a sportszektor is egyre tolódik a streaming irányába az utóbbi években. Az Amazonnak az NFL-lel van egy szerződése, az Apple TV+ és a Peacock a baseballba szállt be, és a kisebb presztízsű sportágakban is látszik ez az eltolódás. Eleinte munkált némi technikai aggodalom az érintettekben annak kapcsán, hogy vajon megoldható-e streamingen, hogy az élő valóban élő legyen, hogy ne legyenek csúszások a történések és a közvetítés között, ám az Amazon NFL közvetítéseivel 8-10 millió nézőt szolgált ki komolyabb fennakadás nélkül, ami megnyugtatta az aggódókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik