Január elején, nyolcvanéves korában meghalt Dobos Attila énekes és zeneszerző, a Mama, az Isten véled édes Piroskám, illetve a Minden ember boldog akar lenni írója, hagyatékának sorsa azonban csak mostanra látszik rendeződni– írja a Bors.
A lap beszámolója szerint a férfi két dalt hagyott utolsó szerelmére, Hatvaniné Erzsóra, amik valószínűleg sosem fognak majd megszólalni, hiszen a család nem támogatja azok a szerzői jogvédő hivatalnál való bejegyeztetését.
A család és gyerekek határozottan kijelentették, hogy nem szeretnék, ha kiadnák ezeket a szerzeményeket. Úgy hallottam, hogy Erzsó teljesíti a rokonok kívánságát, hogy elkerülje a konfliktust, és tiszteletben tartsa a kívánságukat
– idézte a Bors a család egyik ismerősét.
Az Artisjus szerzői bizottságának elnöke, Dred Bíró Zsolt szerint a védés egyébként sem lenne túl egyszerű, hiszen