Kultúra

József Attila kötetéért kétmilliót, Jókai dedikált fotójáért pedig negyedmilliót fizettek vasárnap

Julien McRoberts / Getty Images
Julien McRoberts / Getty Images
Csodák találtak gazdára az Antikvárium.hu vasárnapi árverésén.

Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila Medvetánc című kötete, Teller Ede könyvéért és tizennyolc sportoló aláírásáért pedig félmillió forintnál is többet fizettek az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján – olvasható a cég sajtóközleményében.

A dedikált könyvek árverésén kétszázhuszonhárom tétel szerepelt, a legtöbbet József Attila 1934 végén megjelent Medvetánc című kötetéért fizették, amely hetvenkét licit után kelt el.

A Medvetánc József Attila egyik legjelentősebb kötete, amibe a költő maga válogatta össze korábbi munkái legjavát. A most elkelt példány persze nem csak egy szimpla példány volt, hiszen első oldalain a Nyugat első generációjához tartozó, akkor épp ötvenéves Kárpáti Aurélnak szóló dedikáció is szerepelt.

Antikvárium.hu

A fiatalabb nemzedékekre is figyelmet fordító kritikus József Attilával való kapcsolata az aláírásnál jóval korábbra nyúlt vissza, hiszen már Nem én kiáltok című második kötetéről is írt kritikát, az általa szerkesztett Új magyar líra (1934) című antológiában – ami az akkori fiatal költők munkáiból szemlézett – József Attilának is adott helyet.

Kárpátinak dedikálta verseskötetét Boncza Berta, Ady Endre szeretett Csinszkája is. A költő 1919-es halála után a nő Márffy Ödön festőművész felesége lett, majd több mint egy évtizeddel később, 1931-ben jelentette meg egyetlen verseskötetét, a Csinszka verseit. A könyvből Csinszka aláírásával, illetve Márffy Ödön rajzmellékletével háromszázötven számozott példány is készült. Ezek közül a 19. számút kapta Kárpáti Aurél, ami most több mint háromszázezer forintért talált új gazdát.

Antikvárium.hu

Teller Ede Az egyszerűség nyomában (The Pursuit of Simplicity) című angol nyelvű könyve ugyanezen az akción 602 ezer forintért kelt el: az atomfizikus 1981-ben, a tengerentúlon megjelent könyvében a természettudományos fejlődés logikájával, és ezen belül az emberi megismerés előtt álló kihívásokkal foglalkozott. A dedikált kötet címzettje egy amerikai orvos, Max Klinghoffer volt, a katasztrófa-orvostani szakág specialistája, számos orvosi szakkönyv szerzője.

Értük szólt a Himnusz címmel 1987-ben, 700 számozott példányban jelent meg az a sporttörténeti kiadvány, amely 125 licit után 500 ezer forintnál többért kelt el. A kötetet tizennyolc olimpiai és világbajnok sportoló írta alá, így többek közt Albert Flórián, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Grosics Gyula, Kárpáti György, Papp László, Puskás Ferenc és Wichmann Tamás is. A számozott kiadvány első példányát Gyarmati Dezső vízilabdázó Kapolyi László egykori ipari miniszternek dedikálta.

Nagy érdeklődés kísérte Fekete István Köd című novelláskötetének első kiadását is, amely 400 ezer forint felett kelt el, sőt, Szerb Antal Rózsakereszt című regényéért – ez az eredetileg 1934-ben megjelent A Pendragon legenda című munka második kiadása – is több mint 350 ezret fizettek. A dedikáció címzettjei az egyiptológus művészettörténész Dobrovits Aladár és felesége, Dömötör Tekla, a későbbi híres néprajzkutató.

Antikvárium.hu

Jókai Mór dedikált fotója végül 280 ezer forint felett talált gazdára. A kép a regényíró ötven éves írói jubileumára rendezett 1894 januári ünnepség alkalmából készült Strelisky udvari fényképész műtermében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik