Néhány nappal ezelőtt, október 20-án a rangos brit aukciósházak egyike, a Bonhams egy árverésén kalapács alá került egy 2001-ben született kép, amit az akkor még walesi hercegként ismert mai angol uralkodó, III. Károly készített.
A festőművészettel évtizedek óta kacérkodó főrend édesanyja, a nemrég elhunyt II. Erzsébet királynő egyik kedvenc helyét, az annak utolsó óráinak is tanújává vált Balmoral kastélyt örökítette meg a képen, aminek nem az eredetije, hanem az arról készült száz nyomat egyike kereste az új gazdáját.
![Tízszer többet fizettek III. Károly festményéért, mint azt várták 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/10/bonhams-karoly-balmoral.jpg)
A szakértők becslése szerint 400-600 fontos, azaz 190-280 ezer forintot érő mű végső leütési összegét a közelmúltban történt utódlás, az ábrázolt épület fontossága, illetve az is sokszorosára emelheti, hogy ez az első mű, amit egy épp trónon ülő király készített, majd árverésen tűnt fel – gondolta az aukciósház, és igazuk is lett, hiszen a kézzel szignózott nyomat végül