Kovács Mihály piarista tanár legendás kibernetikai építőkészletének, a Mikromatnak a replikáit is kipróbálhatják a látogatók szeptember 30-án a Kutatók éjszakáján, a Budapesti Piarista Gimnáziumban, a Neumann Társaság és a Piarista Rend közös programján, amelyen ismeretterjesztő előadásokat és interaktív bemutatókat is tartanak – írja az MTI.
A Mikromat egy olyan kibernetikai építőkészlet, amelynek segítségével már 1967-ben, egy évtizeddel az otthoni PC-k megjelenése előtt bárki elsajátíthatta – az akkor még szobányi méretű – számítógépek működési elveit.
Az építőkészlet kifejlesztése Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevéhez fűződik, aki a szett megszületésekor a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként dolgozott, prototípusát pedig a gimnázium egyik diákja, Woynarovich Ferenc készítette 1966-ban.
Kovács később az Iskolatelevízió műsora révén tett szert országos ismertségre.
Ötvenöt évvel az eredeti számítógépmodell megjelentetése után Vid Gábor készítette el a Mikromat replikáját, amely az eredeti „Tücsök” nevű prototípus alapján készült.
A beharangozó szerint
A prototípus gép, a Tücsök továbbfejlesztett változatával bemutatót lehet megtekinteni, az előadások pedig Kovács Mihály és a Piarista Rend oktató hagyományai előtt tisztelegnek majd.
Az előadások 17 és 18 óra között lesznek, az interaktív bemutatókat 18-20 óra, és 20-22 óra között tartják meg. A programokra előzetes regisztráció szükséges az eseménysorozat weboldalán.