Kultúra

Évszázados múmiák maradványait találták meg egy svájci gleccseren

Viaframe / Getty Images
Viaframe / Getty Images
A leleteket a dél-svájci Saleine-gleccser visszahúzódása hozta a felszínre.

A maradványokat rövidesen tüzetesebb vizsgálatnak vetik alá, hogy pontosabban megállapítsák a halál időpontját és azt, hogy az emberi maradványokkal együtt talált tárgyak melyik személyhez tartoztak – írja az MTI.

A Wallis (Valais) kanton a feltárást végző régészeti hivatalának munkatársa, Romain Andenmatten azt reméli, hogy sikerül rekonstruálni az elhunytak történetének legalább egy részét, erre pedig jó esély nyílik.

Az eddigi vizsgálatok során az már kiderült, hogy a mintegy 800 méter hosszan szétszóródott, az elmúlt tizenöt évben előkerült maradványok két személytől,

egy férfitől és egy nőtől származnak, és mindketten a Rhone-folyó völgyében éltek valamikor 1640 és 1800 között, azt azonban még nem tudni, hogy halálukkor együtt voltak-e úton vagy két, egymástól független esetről van-e szó

– mondta el a tudós a Keystone-SDA svájci hírügynökségnek.

A felfedezés az úgynevezett Zsoldos esetére emlékeztet, aki valamikor 1600 körül halt meg, testét pedig 1984-ben, Zermatt térségében, a Theodul-hágón találták meg,

ruhájával, cipőkanalával, cipőivel, borotvakésével, tőrrel, karddal, pisztollyal és pénzérmékkel együtt,

a vizsgálatok során pedig arra jutottak, hogy a férfi a ráragadt név ellenére inkább kereskedő lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik