Kultúra

A Stifler mamájaként egy generáció fejlődésére ható Jennifer Coolidge-be fojtották a szót az Emmy-gálán

Kevin Mazur / WireImage / Getty Images
Kevin Mazur / WireImage / Getty Images
A szervezők zenével próbálták leállítani a hosszúra nyúlt beszédet, de a színésznőt sem kellett félteni.

A Fehér Lótusznak köszönhetően az idei Emmy-gálán Jennifer Coolidge az első jelölését váltotta díjra, köszönőbeszéde azonban nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt előre eltervezte.

A színpadra lépve az Amerikai pite-sorozat Stiflerének mamájaként egy teljes generációra ható színésznő előbb arról beszélt, hogy az esemény előtt levendulafürdőt vett, a teste pedig feldagadt, így nehezen tud beszélni, majd végre a tárgyra tért, és köszönetet mondott mindenkinek, akiről úgy érezte, fontos szerepet játszik a díj elnyerésében.

A hálálkodás azonban túl hosszúra nyúlt, így a gála rendezői zenével próbálták leállítani Coolidge-et, őt azonban nem olyan fából faragták, hogy azonnal levonuljon a színpadról:

előbb megpróbálta túlkiáltani azt, majd inkább táncolni kezdett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik