Kultúra

Tizenhat lopott műtárgyat adott vissza New York Egyiptomnak

Al-Jazeera / Youtube
Al-Jazeera / Youtube
Az ügyben a Louvre egy korábbi vezetője is érintett.

Szerdán egy nemzetközi műkincscsempész bűnszervezet utáni nyomozás keretében előkerült tárgyak jutottak vissza eredeti helyükre, Egyiptomba. Az ügyben a párizsi Louvre múzeum egykori vezetője is érintett. – írja az MTI.

A New York-i ügyészség 2020 és 2021 között legalább 700 műtárgyat szolgáltatott vissza tizennégy országnak, köztük Kambodzsának, Indiának, Pakisztánnak, Egyiptomnak, Iraknak, Görögországnak, illetve Olaszországnak.

Kapcsolódó
Értékes műkincseket adott vissza Olaszországnak a New York-i ügyészség
A tárgyak múzeumokból és magángyűjtőktől származnak.

Az egyiptomi főkonzul részvételével tartott átadóünnepségen Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész bejelentette, hogy tizenhat, összesen több mint négymillió dollár, azaz 1,6 milliárd forint értékű antik műtárgyat adtak vissza az egyiptomi népnek. A tárgyak közül ötöt a Metropolitan Művészeti Múzeumban foglaltak le.

A mostani visszaszolgáltatás jól mutatja, mekkorák a műkincscsempész hálózatok – mutatott rá Bragg, aki hozzátette: kilenc tárgy izraeli csempészek közreműködésével került a világ egyik legnagyobb, antik kincsekkel foglalkozó gyűjtője, Michael Steinhardt birtokába.

A férfit a hatóságok tavaly 180 lopott műtárgy visszaszolgáltatására kötelezték, illetve eltiltották a jövőbeli vásárlásoktól.

A Metropolitan gyűjteményében azonosított, 3,1 millió dollár értékű öt egyiptomi műtárgyat – amit a német-libanoni kereskedő, Roben Dibb, valamint egy kaliforniai testvérpár vezette csempészhálózat egyenesen az ásatásokról emelt el, majd egy párizsi cég adta azt tovább a neves múzeumnak – a Louvre korábbi vezetője, Jean-Luc Martinez ellen folytatott amerikai-francia nyomozás keretében még májusban foglalták le.

A New York-i ügyészség tájékoztatása szerint kilenc embert vettek őrizetbe, illetve helyeztek vád alá Franciaországban – köztük Martinezt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szemet hunyt az egyiptomi régiségek eredetét igazoló hamis okmányok felett.

A férfi ellen bűnszövetkezetben elkövetett csalásban és pénzmosásban való bűnrészesség vádjával indult eljárás, aminek keretében a párizsi nyomozók most azt is vizsgálják, hogy a 2011-es arab tavasz idején ellopott műtárgyak közül került-e bármi a Louvre Abu-Dzabiban működő múzeumába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik