Kultúra

Értékes műkincseket adott vissza Olaszországnak a New York-i ügyészség

Metropolitan Museum
Metropolitan Museum
A tárgyak múzeumokból és magángyűjtőktől származnak.

Az ötvennyolc darab műkincsből álló, magángyűjtőktől, illetve különböző múzeumoktól begyűjtött tárgycsoport legértékesebb darabja egy Kr. e. 200 körüli született, márványból faragott Pallasz Athéné-fej is, aminek értéke önmagában közel 1,2 milliárd forint, míg összesített értékük eléri a 7,7 milliárd forintot – írja a BBC nyomán az MTI.

Az értékek közel harmada, huszonegy tárgy (köztük az Athéné-fej) eddig a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményét gazdagította, számos darabot azonban egy Olaszországot lefedő csempészhálózat juttatta a tengerentúlra – derült ki a New York-i ügyészség tájékoztatásából, ami hozzátette: az ügyben több csempészt is elítéltek már, akik mind a milliárdos Michael Steinhardtnak adták tovább a különböző helyszínekről eltulajdonított műtárgyakat.

Steinhardt ellen 2017-ben indult vizsgálat, aminek során megállapították, hogy a pénzügyi befektető főleg polgárháborúk, illetve felkelések idején folyó fosztogatásokból származó műkincseket halmozott fel a New York-i otthonában. Az ügyében 2021-ben született ítélet: hátralévő életére eltiltották a régiségvásárlástól, majd arra kötelezték, hogy váljon meg száznyolcvan, bizonyíthatóan illegálisan megszerzett tárgyától, amik összértékét 70 millió dollárra – közel 28 milliárd forintra – tették.

A többek közt Szíriából, Izraelből, Görögországból, Egyiptomból, Olaszországból és Törökországból származó kincsek egy részét a város már visszajuttatta korábbi helyére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik