Kultúra

“Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?” – Elkészült a Toldi-film előzetese

Mozinet / Youtube
Mozinet / Youtube
Október 20-tól látható a hazai mozikban az animációs film, aminek végre elkészült a teasere. Jankovics Marcellék derék munkát végeztek.

Elkészült a teaser-előzetese a Toldi, a mozifilm című festői szépségű, egész estés alkotásnak, ami október 20-án kerül a hazai filmszínházakba – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel. Mint a közleményben kiemelik, a teaser-trailer vágási koncepcióját a verbunkos zene ritmusa inspirálta. Boldizsár Péter kreatív producert, a teaser vágóját így idézte a közlemény:

Egy teaser – formájából adódóan – mindig nagyobb kreatív szabadsággal készül, mint egy film végleges előzetese. Az első beharangozó célja, hogy játékosan, frissen kommunikálja a már ismert költeményt feldolgozó animációs filmet. Dolgozhattunk a filmben elhangzó zenékkel, így esett a választás erre a népzenére. Ahogyan a verbunkos zene célja régen az volt, hogy toborozzon, úgy ez az előzetes is verbuválni akar, csak éppen mozinézőket.

Arany János elbeszélő költeményének animációs feldolgozása, Jankovics Marcell utolsó alkotása a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 100 alkotója több mint háromévnyi munkájának eredménye. A mozifilmet megelőző nagyszabású animációs sorozatot, ami az MTVA támogatásával valósult meg az Arany János-emlékévhez kapcsolódó pályázat útján, nagy sikerrel mutatták be tavaly a közmédiában.

Mint írták, Toldi Miklós történetén keresztül tanúi lehetünk egy irgalmatlan erejű kamaszfiú felnövésének, aki megtanulja használni és uralni a saját képességeit, hogy Nagy Lajos király leghíresebb lovagjává válhasson. Jankovics Marcell és Csákovics Lajos rendező animációs filmjében nemcsak az ármánykodó báttyal való viszályt és az önmagát kereső ifjú belső vívódásait éljük át, de teljes gazdagságában megjelenik benne a lovagi világ és a magyar puszta, illetve a lápvidék is. Együtt barangolunk Toldival a mocsárban és a 14. századi Pest utcáin, ahogy mindennel és mindenkivel szembeszállva küzd az igazságáért.

A film a Kecskemétfilm gyártásában készült. A forgatókönyvet írta, a figuraterveket készítette és a filmet rendezte Jankovics Marcell, a társrendező Csákovics Lajos. A producer Mikulás Ferenc, a zeneszerző Selmeczi György, a látványtervező és színdramaturg Maticska Zsolt és Richly Zsolt, a gyártásvezető Vécsy Vera. A Toldi mesélője Széles Tamás.

A mozifilm október 20-án a Kecskemétfilm és a Mozinet forgalmazásában kerül a magyar mozikba. A Toldi, a mozifilm támogatója a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Nemzeti Bank és az MTVA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik