A Palotanegyed egyik szívét jelentő Bródy Sándor utcában 1957 óta működő Budapest Cukrászda hatvanöt év után most végleg lehúzta a rolót – derült ki a hely hivatalos Facebook-oldaláról, ahol a döntést gazdasági okokkal indokolták.
A Telex által elért munkatárs szerint a Budapestet alapítása óta ugyanaz a család vezette – immár a harmadik generáció –, a Józsefváros pedig konkrét okokat is megtudott: eszerint
ennél többet azonban nem szeretnének nyilatkozni, hiszen a kialakult helyzet „nem túl sok örömmel” tölti el őket, majd hozzátették:
megroppantunk, külső segítség nincsen.