Kultúra

Áll a bál a Sárkányok háza szülésjelenete miatt

HBO Max
HBO Max

Nem finomkodik a Trónok harca előzménysorozata: a Sárkányok háza már az első részben sokkolta a nézőket egyik jelenetével, ami miatt a rendező is magyarázkodni kényszerült. Rengetegen háborodtak fel ugyanis azon, hogy az epizód szülésjelenete rendkívül sokkoló jellege ellenére nem sarkallta a készítőket arra, hogy kitegyék a sorozat elejére a felkavaró képsorokra utaló figyelmeztetést.

Aki nincs tisztában az első epizód cselekményével, annak erősen spoileres sorok következhetnek!

A nagyon rövid idő alatt tízmillió nézőt maga elé vonzó első epizódban Viserys Targaryen király alig bírja kivárni, hogy végre fiú örököse szülessen lánya után. Felesége, Aemma több vetélésen és halvaszülésen van túl, ez máris előrevetíti, hogy a következő szülés sem lesz komplikációmentes. Ez hamar bebizonyosodik: a baba farfekvéses, a királyt pedig az elé a lehetetlen döntés elé állítják, hogy amennyiben kivágják az anya hasából a gyermeket, legalább ő megmenekülhet. Viserys az örökös iránti vágyát helyezi felesége iránt érzett szerelme elé, így egy rendkívül nyomasztó és brutális jelenetben mutatják be, ahogy felvágják a királynő hasát, kiemelik a gyermeket, majd a nőt hagyják elvérezni az ágyában.

Többen azonnal felháborodtak a jeleneten, mondván, hogy kifejezetten sokkoló lehet egy átlagnézőnek is, de egy olyan nő számára, aki szintén átment hasonlókon, és elveszítette gyermekét – a sorozatban a csecsemő a szülést követően meghal –, egészen traumatikus lehet végignézni a sokkoló jelenetet. Több jótékonysági szervezet is azt kifogásolta, hogy nem rakták ki az epizód előtt a figyelmeztető kiírást a felkavaró tartalomról. Jen Coates, a gyászfeldolgozást segítő jótékonysági szervezet, a Sands vezetője azt nyilatkozta a Radio 1-nek, hogy az embereknek meg kell adni a döntést, hogy akarnak-e ilyen képsorokat látni, vagy sem, figyelmeztetés nélkül viszont bárkit traumatizálhat a jelenet. John Whipple, a doesthedogdie.com című oldal ötletgazdája – amely épp arra hivatott, hogy az ilyen jellegű traumatikus jeleneteket feljegyezze, és figyelmeztesse rá a nézőket – arra emlékeztetett, hogy mindenkinél más látványa hozhat elő egy régebbi traumát, az pedig, hogy a felkavaró képsorokat jelzik előre, a nézőt helyezi döntési helyzetbe.

Az epizód rendezője, Miguel Sapochnik reagált a kritikára, hozzátéve, hogy pontosan ilyen fogadtatást jósoltak a jelenetnek. Mivel jól tudták, hogy sokakat megbotránkoztatnak majd a képsorok, igyekeztek minél több nézőpontból megvizsgálni azt. Rengeteg nőnek megmutatták őket azzal a kérdéssel, hogy mennyire találják kegyetlennek, helytelennek. Sapochnik szerint egybehangzó nem volt erre a válasz, sőt, sokan úgy vélték, brutálisabbnak kéne lennie.

A rendező szerint ráadásul kiemelkedően fontos volt, hogy ennyire kendőzetlenül mutassák be a szülést, amely az egész széria egyik kulcsjelenete, ráadásul reflektál többek közt az abortuszt körüllengő aktuális vitákra is. Aemma ugyanis nem kapja meg a döntés jogát, hogy saját életét vagy gyermekéét válassza, férje dönt helyette, aki annak a súlyával a vállán teszi meg, hogy tudja, ezzel megöli a nőt.

Kapcsolódó
A Sárkányok háza már most jobb, mint a Trónok harca fénykorában
Megnéztük a Sárkányok háza első részeit, és jelen állás szerint nemcsak megugrotta a nagy előd Trónok harca színvonalát, de meg is haladta azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik