Kultúra

Megérkezett a Kossuth térhez az Aranyvonat

MTI / Máthé Zoltán
MTI / Máthé Zoltán
Az egykor a Szent Jobbot hordozó vonat másolata idén is bejárható lesz.

Szent István halálának 900. évfordulóján, 1938-ban a magyar állam elindította az országban a gazdagon díszített Aranyvonatot, aminek célja az uralkodó mumifikálódott jobb keze – a Szent Jobb – az ország minden részére való eljuttatása volt.

A kocsi a második világháborúban megsemmisült, hetven évvel később, a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére azonban elindult a helyreállítása, az épp két évvel ezelőtti állami ünnepen pedig az eredmény is bemutatkozott.

A jármű idén újra látható lesz a Kossuth Lajos térbe futó Alkotmány utcában – derül ki a Szent István Nap oldaláról, ami arról ír, hogy augusztus 19-én 10 órától három napon át, 21-én 20 óráig lesz a benne lévő kiállítással együtt megtekinthető.

A kocsi mostanra a helyére került – derült ki az Indóház Online Facebookon közzétett posztjából, ami szerint szerdán délután három órakor az már a helyén volt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik