A világ több országához képest Magyarországon megkésve indult el a rendszeres tévéadás, ez azonban nem volt akadálya annak, hogy – a világ több országához hasonlóan – nagy hatású és karakteres tömegkommunikációs eszköz váljon belőle. A várakozás és a vágyakozás, hogy a technika segítségével végre a távolba láthasson, a múlt század közepére felfokozott állapotba hozta a televízió leendő közönségét. A Csepel Autógyár propagandistái 1953-ban nemcsak azt ígérték, hogy Magyarország a vas és az acél országa lesz, de hozzátették, hogy a gépek és a motorok, az autók és a kombájnok, a televízió, a kultúra, a jólét országává kell váljék.
A Magyar Televízió Vállalatot 1953-ban hozták létre. Az első próbaadások dátuma, története ma már a történelemkönyvek lapjain szerepel, akkoriban azonban, mivel senkinek nem volt készüléke, a próbákról inkább csak a híradásokból értesülhettek az érdeklődők. A magyar tévé hivatalosan a dolgozók 1957. május 1-jei nagygyűlésének és Kádár János beszédének a közvetítésével kezdte meg a rendszeres műsorszolgáltatást.
Az első próbaadásról a Népszava 1953 decemberében lírai szavakkal számolt be. „Ezekben a percekben először szállnak el a budapesti házak felett a televízió ultrarövid hullámai. És íme: a vevőkészülék opálosan tündöklő ernyőjén hirtelen fényjelek tűnnek fel. Máris halványkék vonalkák, sorok peregnek az ernyőn, sakktáblaszerű ráccsá alakulnak. (…) Helyét női arckép foglalja el. A felvétel jó, világos. Körvonalai elég tiszták. – Nini, a Láng Éva! – mondja valaki a szobában. Valóban, az ernyőről a Gyáli úti kísérleti adó állomás fiatal mérnöknője mosolyog. A magyar televízió tehát megszületett.”
Eleinte plasztikusan le kellett írni, mire is számíthat, akinek majd az otthonában megjelenik a várva várt újdonság. A televíziós készülék olyan, mint egy nagyobbfajta rádió, magyarázták, csak a hangszóró mellett még van egy képernyője is, amin mint egy kis mozivásznon, megjelennek a leadóállomás által közvetített képek is.
De a nagyok sem tudták, hogy mi fán terem a tévézés. Bulla Elma volt az első magyar színésznő, aki televízióban szerepelt: „A sminkelést és világítást tekintve olyan, mintha filmezne az ember, de – és itt az izgalom – minden elhangzott szó közvetlen adásba megy át, így, sajnos, nem láthattam, hogy sikerült az interjú. Még jó, hogy nem mondtam valami szamárságot.”
Gyurkovics Mária operaénekes 1954-ben a moszkvai tévében tűnt fel: „Nagyszerű élmény volt életem első televíziós szereplése. Kezdetben zavart annak a tudata, hogy a közönség nemcsak a hangomat hallja – mint a rádióban –, hanem látja a mozdulataimat is. Azonban ez a gátló érzés csak pillanatokig tartott. Jó lenne már a budapesti televízióban is szerepelni.”
A rádiósok eleinte komoly konkurenciaként tekintettek a tévére, vagy ahogy nevezték, a képrádióra. Jó érzékkel a televízió megjelenése után nem sokkal indították el A Szabó család című hangjáték-sorozatot, ami azután esténként százezreket szögezett a készülékek mellé. A hatvanas évek labdarúgó-mérkőzéseit pedig, aki csak tudta, a képernyőn követte, de Szepesi György kommentárjáért a tévé mellé állított rádiót bömböltette.
1948-ban államosították az Orion Villamossági Rt-t. Az ismert Orion-embléma addigra már több százezer rádiókészülékre felkerült, és a gyárban 1955-ben elkészült az első magyar tévé is. A rendszerváltásig több millió fekete-fehér tévét gyártottak. Szükség is volt rájuk, a tétova kezdeti évek után, 1960-ban már százezren fizettek elő a tévéműsorra.
Az előfizetési összeg sosem volt magas és akkor is csak egy csekk érkezett, ha valakinek több készüléke volt. 1967-ben özv. Raffai Jánosné személyében az egymilliomodik előfizetőt vették nyilvántartásba. Az asszony Aszódon, a Keravillban vásárolt Favorit tévét, ehhez azután ünnepeltként szekfűcsokrot, vásárlási utalványt és egy éves előfizetést is kapott.
Tökéletesedett a technika, a fekete-fehér után hamar beindult a színes televíziózás is. Színházi előadásokat, sportmérkőzéseket mutattak meg, és kitelepültek közvetítőkocsikkal vidéki városok tereire, eseményeire. „A mozgóállomás olyan egységekre van bontva, hogy egynek a súlya 50 kg-nál nem nehezebb, szükség esetén az autóbuszból kivéve bárhol felállítható. Az egységeknek két óráig tartó –30 C°-os lehűtés után is üzemképesnek kell lenniük és működniük kell erős rázás után is.”
Megrajzolták és kivetítették a magyar tévé monoszkópját. „Az adóállomás a műsor megkezdése előtt néhány percig ilyen ábrát sugároz, hogy a vevőkészüléket ehhez lehessen beszabályozni. Ha a vevő a monoszkópot jól veszi, bizonyos, hogy a kép minősége is jó lesz.” Az évtizedekig a képernyőn szereplő gyerekmonoszkóp, a Cicavízió emblémája alighanem egyedülálló volt a világon. A Mi újság a Futrinka utcában? mesesorozat mellé találta ki Bálint Ágnes, és rajzolta meg Fekete Edit.
Mindenütt más-más időpontban kezdődtek azok az esti műsorok, amelyek miatt egy egész ország a tv elé ült. Ma, a felhasználó által szabályozott video-on-demand szolgáltatások korában furcsának hathat, de a lineáris televíziózás sajátja volt, hogy csak a a szerkesztők által műsorra tűzött programokat és azokat is csak a sugárzás időpontjában lehetett megnézni – a videómagnók elterjedéséig még rögzíteni és később visszanézni sem lehetett az adást. Magyarországon fél nyolckor (nyaranta néha nyolckor) harsant fel a trombitaszó és fordult be a képen a hatalmas kamera, ami a híradó kezdetét jelezte. Az 1958 és 1986 között használt szignál zenéjét az idősebbek ma is bármikor eldúdolják. De kiürültek az utcák kedd esténként is, ezen a napon többrészes sorozatokat vetítettek.
Ki mire emlékszik? 1980-ban mutatták be a Gyökereket és a Sándor Mátyást (magyar–olasz–francia–NSZK gyártásban). 1981: A Fekete Macska bandája, és az Onedin család első szériájának az éve. 1982: a Nem kell mindig kaviáré és a Buddenbrook házé. 1984: a Forró szél Jugoszláviából, 1986: a Nők a pult mögött Csehszlovákiából. Ugyanebben az évben tört ki hisztéria Isaura felszabadítása ügyében a brazil Rabszolgasors kapcsán, hogy azután 1988-ban az NSZK-s A klinika hűtse le a kedélyeket. Itáliából A polip érkezett 1989-ben. Voltak még emlékezetes sorozatok, de azok nem kedd esténként kerültek adásba. Hétfőn viszont semmi sem került adásba, mert 1989-ig adásszüneti nap volt.
A mai stúdiók szemkápráztató díszletei, a show, a csillogás és a rendkívül népszerű új generációs sorozatok talán még azt is képesek elfeledtetni velünk, hogy sem a tehetségkutatók, sem a vetélkedők, de még az élethű, végtelenül pörgős kórházi sorozatok sem újak a nap alatt. Volt elvégre Ki mit tud?, Táncdalfesztivál és Repülj páva!, izgultak a nézők a Ki miben tudós? versenyzőiért, de szívesen nézték a Kapcsoltam, a Játék a betűkkel adását is. És mindenki kívülről fújta a Kórház a város szélén szereplőinek a nevét.
A szórakoztatáson túl a tv tanított (a híres Iskolatévével és benne például Öveges professzorral), nevelt (mondjuk a balesetek elkerülésére: Lehet egy kerékkel több?), tágította a látókört (Főzőcske, de okosan főzőműsor).
A bemondónők szupersztárnak számítottak, otthon, a családtagoknak saját kedvencük volt (Kudlik Júlia rajongói előnyben voltak, mert ő rendszeresen vezetett tévéműsort is). Bármit, azonnal elhittek volna nekik az emberek, de direkt reklámokban nemigen tűntek fel. A szerepükkel maximálisan azonosultak, imádták a munkájukat. Takács Marika azt mesélte a Népszabadságnak, hogy az államvizsgáján fel kellett olvasnia egy kis részt a szakdolgozatából, és azt automatikusan a „kedves nézőink!” fordulattal kezdte el.
Bár reklámokra a hiánygazdaság időszakában nem volt szükség, mégis tengernyi animációs és filmes, zenés és szlogenes hirdetés készült. Az unalmasok mellett számos erős és emlékezetes spotot is forgattak, a gyerekek kórusban ordították másnap az iskolaudvaron a szövegeket, és többet közülük máig emlegetünk és idézgetünk. Pedig a kezdeteknél volt, akit meglepett és kimondottan zavart a tévéből áradó hangos reklámok vásári stílusa.
Maga a készülék hamar az otthonok nélkülözhetetlen tartozéka lett. 1962-ben már a második, bővített kiadása jelent meg Léder József és Rádai Zoltán klasszikusának, a Tv-szerelők könyvének. Ismertetője kiemeli, hogy az előfizetőknek is szól. Tényleg hasznos lehetett egy kiadvány a hibakeresés és a javítás lehetőségeiről, mert a készülékek örökké elromlottak. A tulajdonos pedig jobban járt, ha az (1960-ban alakult) Gelka embereit szakkifejezésekkel várta, mint fut a kép, ugrál, akad, szellemképes. A Gelka feltárcsázása előtt (sokan a több sarokra lévő telefonfülkéből voltak kénytelenek hívni) illett rácsapni a tévé tetejére, a kép időnként ettől is rendbe jött.
A siker, az érdeklődés, a megállíthatatlan fejlődés velejárójaként a televíziózást pedagógusok, szociológusok kezdték kutatni. A titkot, a varázst nélkülük is könnyen meg lehetett fejteni: a képernyőn úgy jelent meg bemondónő és államfő, sportriporter és énekesnő, mintha csak a nappaliban ülne ő is a családdal, és közérthető nyelven, közvetlen stílusban mesélt, magyarázott és jelentett be, akárcsak egy családtag teszi.
De a kutatók szavai (és a tapasztalatok) alapján a tv társadalmi megítélése mind összetettebb lett. A kezdetek lelkes tirádáit követően („A televízió behozza a lakásba a mozit, a színházat, az operát, a templomot, a korcsmát, az iskolát, az egyetemet, a sportpályát, a szórakozás és időtöltés, a társadalmi érintkezés minden fajtáját.”) megjelentek más hangok is: a tévé elrabolja az emberek idejét, megváltoztatja a szokásaikat. Ha vendégünk érkezik, és tudjuk róla, hogy épp a kedvenc műsora megy, illik előzékenyen felajánlani, hogy nézze meg nálunk – szólt egy friss illemszabály, ami azonban veszélybe sodorta a kellemes baráti beszélgetéseket.
Az új eszköz olyannyira foglalkoztatta a közvéleményt és a szakmát, hogy még a KSH is vizsgálta a hatását. Már a hatvanas években kiderült például, hogy a készülék megszerzése után jellemzően kevesebbet olvasnak az emberek. De minden bizonnyal kicsit kevesebbet is aludtak, a műsorhoz igazítottak vacsoraidőt, lefekvést is. A nyolcvanas években már nem volt ritka az a vélemény, hogy a zsarnok tévé elidegeníti egymástól a családtagokat, a barátokat – miközben annál sincs szomorúbb, mint amikor valaki egyedül nézi otthon a tévét.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/televizio
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
