Kultúra

Ősszel már újra Kiss Tibivel koncertezik a Quimby

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Csaknem két éve vonult vissza, hogy megbírkózzon az alkoholfüggőséggel.

A Quimby 2019 vége óta először ad úgy koncertet, hogy a frontember, Kiss Tibi is velük van, mégpedig október 1-én a Budapest Parkban. A zenekar két éve jelentette be, hogy az énekes határozatlan időre visszavonul, mert alkoholfüggősége miatt terápiára van szüksége. – emlékeztetett a Blikk.

Balanyi Szilárd, az együttes billentyűse tavaly februárban nyilatkozta, hogy rengeteg beszélgetésnek kell megelőznie azt, hogy a Quimby újra teljes létszámban álljon a színpadra, nagyon sok dolgot kell át- és kibeszélni ahhoz, hogy megint működni tudjon a zenekar. A Blikk szerint ezek a beszélgetések már hetek-hónapok óta zajlanak (erre utalt a zenekar több posztja is), a zenészek egy időre visszavonultak egy vidéki házba, hogy közel két és fél év kihagyás után együtt legyenek. Az együtt töltött idő eredménye, hogy október 1-én immár Kiss Tibivel kiegészülve, teljes létszámban lépnek fel a Budapest Parkban.

Kiss Tibi apró léptekben ugyan, de már tavaly elkezdett újra ismerkedni a színpadi léttel, fellépett például a Budapest Bár koncertjén.

Kapcsolódó
Kiss Tibi kis lépésekben ugyan, de visszatér a színpadra
A Quimby frontembere három koncerten is feltűnik az elkövetkező hónapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik