Kultúra

A tudomány és a szerelem körül forog a Semmelweisről készülő új magyar film

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A láthatatlan gyilkos jövőre kerül majd a magyar mozikba.

Tudományos felfedezés és romantikus szál mentén fut az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról szóló, Koltai Lajos rendezésében készülő nagyszabású magyar film története – írja az MTI Lajos Tamás producer az M1-en elhangzott szavaira hivatkozva.

Javában zajlik A láthatatlan gyilkos forgatása, főként Budapesten, a SOTE Anatómiai Intézetében vesznek fel jeleneteket, de más fővárosi helyszíneken, utcákon, lakásokban és Kecskeméten is megidézik a korabeli hangulatot – mondta a producer, aki hozzátette: a történet nagyrészt hiteles életrajzi és történelmi alapokon nyugszik, gerincét a tudományos felfedezés mellett egy romantikus szál adja, aminek középpontjában a Nagy Katica által alakított karakter áll majd.

Lajos szerint a film a korábbi hasonló darabokhoz képest teljesen más irányból dolgozza majd fel a történetet, így a szereplőválogatásnál sem kerestek külsőben vagy személyiségben hasonlóságot:

Olyan személyiséget keresett Koltai Lajos, aki átjön a vásznon, akinek a személyisége a nézőket el tudja vinni egy másik dimenzióba, és ezt Vecsei Miklóssal meg is találtuk

– hangsúlyozta.

A láthatatlan gyilkos várhatóan 2023-ban kerül majd a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik