Kultúra

Ukrajna helyett Nagy-Britanniában rendezik jövőre az Eurovíziót

MARCO BERTORELLO / AFP
MARCO BERTORELLO / AFP

Bár a hagyományok szerint a győztes országban, azaz ebben az esetben Ukrajnában kéne megrendezni a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivált, a szervezők a háborús helyzetre való tekintettel más helyszínt választottak, és a második helyezett britek veszik át az ukránok helyét. A döntést a megmérettetés hivatalos Twitter-csatornáján közölték. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) kicsivel több mint egy hónapja jelentette be, hogy Ukrajna a háború miatt nem rendezheti meg jövőre a versenyt, ekkor kezdték meg a tárgyalásokat a britekkel, mostanra vált hivatalossá, hogy övék a rendezés joga.

Azt egyelőre nem pontosították, hogy pontosan melyik városban rendeznék meg a jövő évi versenyt, ám a BBC szerint Glasgow és Manchester máris jelezte a szándékát, hogy szívesen adnának otthont az Eurovíziónak. A lap hozzáteszi, hogy komoly feltételeknek kell megfelelnie a rendező városnak: többek közt legalább tízezer fő elszállásolását kell biztosítaniuk, emellett nemzetközi reptérnek kell működnie a közelben.

Az idei Eurovíziót hatalmas fölénnyel nyerte az ukrán Kalush Orchestra Stefania című számukkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik