Kultúra

Egy floridai ügyvéd nyerte a Hemingway-hasonmásversenyt

ANDY NEWMAN / FLORIDA KEYS NEWS BUREAU / AFP
ANDY NEWMAN / FLORIDA KEYS NEWS BUREAU / AFP

Egy floriadai ügyvédet választották idén a hagyományos Hemingway-hasonmásverseny győztesének, Jon Auvil 123 vetélytársat utasított maga mögé – írja a Guardian.

A Florida államban található Key West szigetén most rendezték meg negyvenegyedik alkalommal a versenyt a Sloppy Joe’s Barban – ott, ahová az egyébként az 1930-as években Key Westen élő és alkotó író nagyon gyakran betért. A hasonmásverseny a kicsúcsosodása a Hemingway-napoknak, a rendezvénysorozat hagyományosan július 21-én, az író születésnapján kezdődik, többek közt novellapályázat és műbikákkal megtartott bikafuttatás is a részét képzi.

A leglátványosabb megmozdulás azonban kétségkívül a hasonmásverseny, amely során rendre több tucat szakállas férfi lepi el az író törzshelyét – idén 124-en indultak a megmérettetésen. A versenyzők értelemszerűen minél inkább próbálták kinézetükkel megidézni a Papának is becézett írót, így jellemzően rövidnadrágban és rövidujjú ingben vonultak fel a színpadon egyesével, hogy a korábbi évek győzteseiből álló zsűri kiválassza közülük a legmeggyőzőbb Hemingwayt. Idén Auvilra esett a választásuk, aki ügyvédként dolgozik, ám szabadidejében nagyon is hemingwayes hobbikat űz: horgászik és ír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik