Kultúra

A Neoton Família egykori énekesnője megtanult együttélni a pánikrohamokkal

Nagy Zoltán / MTI
Nagy Zoltán / MTI
50 éve küzd a szorongásokkal.

Pál Éva a Best magazinnak beszélt arról, hogy csaknem öt évtizeden keresztül küzdött a súlyos mentális betegséggel, és hogy heves szívdobogással, a fulladással és halálfélelemmel rohamai az egész életét megkeserítették. A Neoton Família egykori tagja pozitív életszemléletének köszönhetően lett mára tünetmentes.

Elmúltam hetven, úgyhogy most már hetvenkedek, aktív vagyok, és nagyon sok tervem van a jövőre nézve. Szerencsére a pánikbetegségemet is leküzdöttem, vagy legalábbis 50 év után megtanultam együtt élni a szorongásokkal. Húszéves koromban jött rám az első roham, akkor nagyon megijedtem, azt sem tudtam, mivel állok szemben

– mondta az énekesnő a lapnak, hozzátéve, hogy eleinte sokan hisztisnek, bolondnak nevezték, de akadt olyan is, aki csak legyintett, és egyáltalán nem vette komolyan a betegséget. Az orvosa megkérdezte tőle, szeretne-e zártosztályra kerülni, mert ha nem, akkor ezt igenis komolyan kell venni és kezelni kell.

A pszichiáteremmel szó szerint kibeszéltem magamból a problémáimat, megértő fülekre találtam, persze így is hosszú út vezetett az elfogadásig, addig, hogy megtanuljak együtt élni a betegségemmel, és ne csak negatív gondolatok járjanak a fejemben

Sokáig ki sem mert lépni atnidepresszáns nélkül az utcára, de ma már tudja, hogy nem szabad a rohamoktól való rettegésnek teret adni, a pozitív gondolatok a legfontosabbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik