Kultúra

Szarajevóban debütál egy magyar film a tinédzserről, aki örökbe adja születendő kislányát

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
A Hat hét a sokszor stigmatizált anyákat állítja a középpontba.

Közzétették a szervezők az augosztus 12-én induló 28. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramját. A rangos eseményre a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című magyar film is meghívást kapott, amelyet Szakonyi Noémi Veronika rendezett. A szarajevói filmfesztivál az elmúlt három évtizedben Európa legnagyobb presztízsű seregszemléi közé nőtte ki magát, a vetítéseken évről-évre több mint 100 ezer néző vesz részt, míg a nívós szakmai programokon világsztárok és a térség élvonalbeli filmesei vesznek részt – írja a Nemzeti Filmintézet (NFI) a közleményben.

A NFI támogatásával megvalósult Hat hét az érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetét dolgozza fel, aki, miután teherbe esik, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak.

Bár a lány eleinte úgy érzi, profi asztaliteniszező karrierje érdekében a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik. A jogszabály alapján mindössze hat hét áll rendelkezésére arra, hogy meggondolja magát, amely az örökbeadó és fogadó szülőknek is érzelmileg rendkívül megterhelő időszak.

Az alkotók eleinte dokumentumfilmben szerették volna feldolgozni a témát, végül valós eseményeken alapuló történetet dramatizáltak. „Egy ilyen helyzetben a kamera jelenléte erősen befolyásolhatja a szereplők döntéseit, és ezt nem tartottuk volna helyesnek, ráadásul azt éreztük, hogy narratív filmes keretek között sokkal közelebb tudunk menni ehhez a szituációhoz.” –  mondta el korábban a forgatáson Szakonyi Noemi Veronika, és hozzátette, hogy elsőre nem volt számukra egyértelmű, melyik oldalról mutassák be az örökbeadás folyamatát:

A beszélgetéseink során arra jutottunk, hogy az életet adó anyákról esik a legkevesebbszer szó, ők a leginkább alulreprezentáltak. Gyakran stigmatizálják őket, ezért inkább láthatatlanok maradnak, és kevés segítséget kapnak.

Vincze Máté Artur forgatókönyvíró elmondta, törekedtek arra, hogy minél realistább film szülessen, éppen ezért a forgatókönyv mögött is komoly kutatómunka áll: „Találkoztunk olyan civil szervezetek vezetőivel is, akik a vér szerinti anyáknak és a pároknak segítenek az örökbeadás folyamatában. Beszélgettünk velük arról, hogy mit gondolnak a hat hetes törvényről, és kiderült, hogy a jogszabály őket is megosztja.”

A Hat hét főszerepét Román Katalin alakítja, a film további szerepeiben Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana,Takács Kati és Györgyi Anna is látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik