Kultúra

Prága újra nekifut a világhírű toronyóra felújításának

Michael Heitmann / picture alliance / Getty Images
Michael Heitmann / picture alliance / Getty Images
A legutóbbi restauráláskor elrontották a kalendárium felújított portréit, sőt, a festő barátai arcát vitte fel a fára.

Nem hasonlítanak az eredetire a prágai óváros városházjának híres toronyóráján, az Orlojon lévő portrék, így a cseh főváros tanácsa új pályázatot hirdet – jelentette be kedden Adam Scheinherr, a főpolgármester műemlékekért felelős helyettese.

A kalendárium az év hónapjait ábrázoló képeit 1882-ben másolatokra cserélték, így az értékes darabok már száznegyven éve múzeumban ülnek, a kihelyezett másodpéldányokra azonban azóta is többször ráfért a felújítás.

Erre legutóbb 2018-ban került sor, a festő-restaurátor Stanislav Jircík által végzett munkával kapcsolatban azonban komoly problémák merültek fel – vette észre a Régi Prágáért Klub, ami év elején tiltakozást nyújtott be az országos műemlékvédelmi hivatalhoz, jelezve, hogy

számos részlet megváltozott, sőt, Jircík néhány ma élő személy – így ismerősei – arcát is megjelenítette.

A festő az MTI szerint azzal védekezik, hogy a szerződés szerint nem teljesen azonos másolatot kellett készítenie, a szakértőket mindez azonban nem hatotta meg, sőt, a várost is elmarasztalták, hiszen senki sem ellenőrizte megfelelően a munkákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik