A Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia kihirdette az idei Emmy-díj jelöltjeit, az HBO Eufória sorozata idén 16 jelölést kapott, például Zendaya is helyet kapott a legjobb női főszereplő kategóriában. Ahogy a film.hu felhívta rá a figyelmet, ismét a jelöltek között szerepel Rév Marcell, akit már tavaly is jelöltek a sorozat egyik epizódjáért (Trouble Don’t Last Always), idén pedig a sorozat egy másik, a The Theater And Its Double című részéért jelölték a Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egy órás) kategóriában.
A legtöbb jelölést idén egy másik HBO-sorozat, az Utódlás harmadik évada gyűjtötte be, összesen 25-öt. A dúsgazdag családról szóló dráma csak a színészkategóriákban kapott 14 jelölést, amivel megdöntötte Az elnök emberei rekordját, amely 12-ig jutott annak idején. A 74. Emmy díjátadót szeptember 12-én rendezik meg, a technikai díjakat pedig szeptember 3-án és 4-én adják át.