Kultúra

Meghalt Monty Norman, a James Bond-filmek zenei témájának szerzője

Kilencvennégy éves volt.

Hétfőn, kilencvennégy éves éves korában elhunyt Monty Norman zeneszerző és dalszerző – írja az MTI.

A litván bevándorlók gyermekeként született Norman London East End-i részén nőtt fel, első gitárját pedig tizenhat éves korában kapta az édesanyjától. Ez fordította a zeneszerzés felé, aminek köszönhetően West End-i darabok egész sorát adta a színházi világnak, majd érdeklődése a filmek felé fordult.

A világhír felé a James Bond-filmek producere, Cuby Broccoli indította el, aki felkérte, hogy írjon zenei témát az idén épp hatvan éve bemutatott Dr. Nohoz, arra azonban nyilvánvalóan senki sem számított, hogy az elsöprő sikerré válik, sőt, azóta is minden egyes filmben feltűnik majd.

Bond szexisége, titokzatossága, kegyetlensége – mind benne van ebben a néhány hangjegyben

– emlékezett vissza később a férfi, aki nem csak ezzel járult hozzá a 007-esről készült első film sikeréhez, hiszen az Ursula Andress és Sean Connery körül forgó tengerparti jelenetben hallható Underneath the Mango Tree című dal is hozzá kapcsolódik.

A dallamot mindezek ellenére meglepő módon sokáig nem Normanhez kötötték, hiszen azt végül John Barry hangszerelte, a rend lassan azonban szerencsére helyreállt, ma pedig senki sem vitatja a szerepét a témában.

Színes pályafutása alatt Norman énekesként számos big banddel is fellépett, sőt, számos előadásban bukkant fel a legnagyobbak – Peter Sellers, Spike Milligan és Tommy Cooper – oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik