Kultúra a világ egy fura hely

Utat építettek egy amerikai család sírja fölé

Hosszú időn át mindenki azt hitte, hogy csak egy nő nyugszik a sírban. Néhány éve kiderült, hogy valójában heten.

Az Egyesült Államok útjait járva egymást érik a furcsa épületek, szobrok és feliratok, arra azonban csak kevesen számítanak, hogy egy autóút közepén, néhány betontömbön találnak rá valamire.

Az Indiana állambeli Amity közelében azonban épp ez a helyzet, hiszen az autóút két sávja között néhány méteren át kiemelkedő betontömbök egyikén egy közel kétszáz évvel ezelőtt elhunyt nő, Nancy Kerlin Barnett (1793-1831) néhány éve elhelyezett sírköve látható.

A hely fontos szerepet töltött be Barnett életében, hiszen ez volt a kedvenc helye, ahonnan a szomszédos völgyet nézte, így végrendeletében kikötötte: azt akarja, hogy itt temessék el.

Így is történt, a jövőt azonban senki sem látta előre, így a sír körül kialakult temetőt 1912-ben az ide tervezett út miatt arrébb költöztették, az unoka, Daniel G. Doty határozott kiállása – és persze a kézben tartott fegyvere – miatt a nő maradványai azonban a helyükön maradhattak.

Musketeer / Findagrave

Az út képe időközben megváltozott: emléktáblát helyeztek el a kis szigeten (az néhány évvel ezelőtt eltűnt), amire előbb egy kis dombot helyeztek, majd azt betonlapokra cserélték.

KeithInAlaska 2011-ben még ilyen volt a sír és környéke – a tábla azóta eltűnt.

2016-ban, az út legutóbbi felújításakor néhány kutató a sírt is feltárta, ekkor pedig kiderült, hogy az egyszerű kőlap alatt nem egy, hanem hét családtag is nyugszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik