Májusban a cannes-i filmfesztiválon mutatták be a Hajszálrepedés című kisjátékfilmet, amelynek te játszod az egyik főszerepét. Szelestey Bianka rendező azt mesélte a Filmklub podcastban, hogy kicsit megbántódtál rajta, amiért téged nem vitt magával a fesztiválra utazó hatfős csapat tagjaként. Ezt feldolgoztad már?
Tisztáznám, hogy nem azért bántódtam meg, mert nem mentem ki Cannes-ba. Sokkal inkább azért, mert sem a rendező, sem a produkció részéről nem kaptam semmilyen értesítést arról, hogy kijutott a film, ahogy arról sem, hogy kiutazik a csapat. A közös munkánkat se mutatták meg. Tegnap láttam először (az interjú június elején készült – K. B.). Rosszul volt kommunikálva az ügy. Emiatt nem tudok felhőtlenül örülni a film sikerének, de persze jó, hogy kijutottunk. Ezekről a nézeteltérésekről pont a tegnapi vetítés után beszélgettünk Biankával.
A Hajszálrepedésben a karaktered, Áron éppen azelőtt jelenti be a barátnőjének, hogy szakítani akar vele, mielőtt megérkeznének vendégségbe a szülei. A történet arról szól, Lenkében, a hősnőben hogyan csapódik le ennek a bejelentésnek a sokkja. Nagyon életszerűnek éreztem az eseményeket, de Áron igazi seggfejként viselkedik. Neked sikerült megtalálnod az ő igazságát ebben a sztoriban?
Színészileg ez jó helyzet volt, mert még nem sokszor játszottam ennyire frusztrált és agresszív csávót. Hogy ki a seggfej egy konfliktusban, nézőpont kérdése. Természetesen Áronnak is van igazsága, csak a történetet nem az ő szemszögéből látjuk. Ha boncolgatni kezdjük a kapcsolatuk dinamikáját, bonyolultabb lenne a képlet. Amúgy a csapban maradó hajszálak miatt volt nekem is veszekedésem, ha nem is az lett a vége, mint a filmben. Általában az ilyen jellegű konfliktusok csak egy mélyebb problémának a jelei.
Volt olyan kapcsolatom, ami főzés közben ment szét. Mondtam a barátnőmnek, hogy ne fűszerezze meg a krumplit, mert ráég. Ő meg mondta, hogy ezt így nem bírja tovább. Először nevettem rajta húsz percet, mert azt hittem, viccel. Aztán kiderült, hogy nem.
Lehet, hogy senki nem rossz fej, csak elfáradt a kapcsolat. A szakítást nem lehet jól kommunikálni. Pont ezért tetszett ez a forgatókönyv, mert egy nagyon konkrét pillanatot ragad ki egy párkapcsolatból.
Három filmben láttalak főszereplőként, a Hajszálrepedésen kívül a Guerillában és A besúgó sorozatban. Közös a figuráidban, hogy gyarlónak, akár kifejezetten ellenszenvesnek is nevezhetjük őket, miközben a Guerillában és A besúgóban te játszod a főhőst, érted szorít a néző. Te érzed ezt az ellentmondásosságot a saját színészi alkatodban?
Igen. Az alkatom és a megírt karakterek történetének elegyéről van szó. Sokszor megkapom, hogy nem tudják elképzelni, milyen lehetek idegesen. Azt mondják, van egy jófiú-fejem. Ezt jól lehet ellenpontozni az emberi gyarlóságokkal, rossz döntésekkel.
Lehet, hogy jófiú-fejed van, de nem gáncstalan lovagra hasonlítasz. Olyan, mintha bármikor előbújhatna a sötét oldalad.
Ami szuper, mert váratlan tud lenni.
Mennyire vagy önelemző színész? A besúgóban Patkós Mártonnal játszol együtt, aki minden interjújában elmondja, hogy ösztönös, zsigerből dolgozó színésznek tartja magát.
Szerintem Patkósnál kevésbé vagyok önelemző. Előre felkészülök, és ha fejben tiszta minden, rá lehet pakolni az ösztönt. De szeretem tudni előre, mi a feladat, a cél abban a jelenetben. A filmek nagy része eldől az előkészítés és a felkészülés alatt. Mire a kamera elé kerülünk, nem szabad sok kérdésnek maradnia. Ehhez beszélnem kell a rendezővel, meg kell osztanom vele, én mit gondolok az adott történetről és karakterről. A forgatáson így kevesebb a váratlan helyzet, nem fordulhat elő, hogy teljesen mást gondolunk egy szituációról a rendezővel. Szoktam kérni tőlük referenciákat, megbeszéljük a személyes kapcsolódásokat. Erre a munkamódszerre a Guerilla alatt találtam rá, annál a filmnél Kárpáti György Mór rendezővel nagyon jó kapcsolatom alakult ki.
Azóta is erre törekszem, mert bizalmi légkörben, biztonságban merek sebezhető lenni. Márpedig muszáj, hogy a jelenetben gyenge és sebezhető legyél, vagy éppen idegbeteg állat. És merni kell kipróbálni dolgokat, merni kell rossznak lenni.
Tatabányán születtél, tízévesen már benne voltál egy komolyabb színházi előadásban. Négy évvel később felvettek Debrecenbe, az Ady Endre Gimnázium drámatagozatára. Utána jött az SZFE, ahol Pelsőczy Réka és Rába Roland voltak az osztályfőnökeid. Kívülről úgy tűnik, ennél nem létezik egyenesebb út a színészi hivatáshoz.
Visszatekintve tényleg így tűnhet, de közben azért izgultam. Valaki mondta, hogy irigyel, mert kiskoromtól fogva tudtam, mi érdekel, és azt végig is tudtam vinni. Szerencsém is volt, és föntről is figyeltek.
Az SZFE-s tanulmányaid belecsúsztak az agresszív modellváltásba meg az egyetemfoglalásba. Megviselt az az időszak?
Életem legcsodásabb időszaka volt. Különösen az egyetemfoglalás első két hete, mert ott olyan demokráciaélményben volt részem, amit korábban és azóta sem tapasztaltam meg. Az SZFE nem volt hibátlanul működő intézmény. Az egyetemfoglalást mi, diákok kezdtük, nemcsak az egyetem kisajátítása ellen, hanem azért is, hogy megteremtsünk egy olyan csatornát a saját intézményünkkel, ahol beszélhetünk az ötéves rendszerben szerzett tapasztalatainkról. Ilyen téren is induljon el egy normális párbeszéd! Idővel ez az irány megváltozott, mert egyre többet kellett a minket érő igazságtalanságokkal foglalkoznunk.
Hogyan értékeled az egyetemfoglalás végét? Sikertörténet ez vagy kudarc?
Nagyon nehéz megmondani, voltaképpen egyénenként változik, ki hogyan látja. Nem lehet általánosítani és normákat számon kérni arról, ki hogyan döntött. Ha nehezen is, de megtanultuk elfogadni mindenkinek a döntését, hogy ott maradt-e az egyetemen, vagy eljött. Ez akkor is igaz, ha személy szerint nem értek meg mindenkit.
Idővel fogjuk majd látni, az SZFE-s ellenállás sikertörténet-e, egyelőre szerintem inkább tragédia. Azért tragédia, mert a színészképzésben monopolhelyzetbe kerültek azok az emberek, akik elfoglalták az egyetemet. Nekik már volt egy egyetemük, de nem azt akarták felhúzni, inkább rátették a kezüket erre is. Egészségükre.
Nagyon nem lennék a most felvételizők helyében. Sokan nem értenek egyet az új vezetőséggel, de nincs más lehetőségük, mint ide jelentkezni, ha színházzal akarnak foglalkozni. A Freeszfe egyelőre nulla pénzből és emberhiánnyal működik. Ha képes lesz is normális alternatívává fejlődni, az még évekbe telik.
Te még az SZFE-n diplomáztál?
Nem, már Salzburgban, a Freeszfe segítségével. Nagyjából tudtuk, mi lesz a dolog kifutása, hogy ebben a rendszerben piszok vagyunk a köröm alatt. Előre gondolkodtunk, és megkerestünk külföldi egyetemeket a problémánkkal.
Az eddigi tapasztalatoddal és a tanulmányaiddal a hátad mögött nekem úgy tűnik, sima utad lenne egy budapesti kőszínház társulatába. Ezt rosszul gondolom?
Nem tudom. Én sem úgy alakítottam eddig a munkáimat, hogy kőszínházba mehessek – a sorozat miatt nehéz lett volna –, és nem is vonz annyira a struktúra. A szakdolgozatomat rendhagyó színházi munkamódszerekről írtam, Grotowksiról, a Stúdió „K”-ról, Schilling Árpád Krétaköréről és az Ördög Tamás-féle Dollár Papa Gyermekeiről, akikkel dolgoztam is együtt. Hozzám közelebb állnak az alternatív, független társulatok és munkamódszerek. De nincs bajom a kőszínházzal, ha hívnának, mennék.
Sikeresnek érzed magad?
Még nem.
Honnan számítanád a sikert?
Az Oscartól! Nem felfelé kell lőni, hogy legalább a céljaid felét elérd?
Ez alkati kérdés. Más könnyebben megvalósítható célokat tűz ki, hogy legyen sikerélménye.
Közben pedig nem feltétlenül lehet konkretizálni ezeket a célokat. Például nem számítottam arra, hogy az HBO-tól fogok kapni egy ilyen lehetőséget, mint A besúgó.
Mit szólsz ahhoz, hogy A besúgó ennyire megosztja az embereket? Sokan szeretik, és a profizmusát a kritikusai is elismerik, viszont azt mondják, történetileg nem hiteles. (Az interjú még az előtt készült, hogy A besúgó más helyi gyártású tartalmakhoz hasonlóan lekerült volna az HBO Max kínálatából – a szerk.)
Örülök neki, hogy megosztó. A besúgóval kapcsolatos kritikák közül egyébként sok mindennel egyetértek, csak a szakmai kritikának álcázott véleményeket nem szeretem. A történeti hitelességét érintő kifogásokat elfogadom, még ha filmszakmailag nem is értek egyet.
Demeter Geri szerepéhez mik voltak a referenciáid?
Az egyik kedvencem a Vonat Busanba – Zombi expressz című, borzasztó koreai zombifilm volt. De azért megnéztem a Dögkeselyűt, A mások életét, a Fargo sorozatot Martin Freeman miatt, és dokumentumfilmeket is erről a korszakról. Fontos volt még a Homeland sorozat is, aminek az első három évadában egy beépített ügynök az egyik főhős. Nagyon sokat kell hazudnia, és arra voltam kíváncsi, Damian Lewis hogyan oldja meg ezt a feladatot.
Mi sok, és mi nem sok a hazugságból? Hogyan oldod meg, hogy a néző rájöjjön a hazugságra, de a másik szereplő ne? Vagy fordítva?
Ezzel a Homelandben nagyon finoman operáltak. Csakúgy, mint a Becstelen Brigantyk első jelenetében Christoph Waltz.
A karaktered kényszer hatására kezd el kémkedni és ügynöki jelentéseket írni, de ahogy haladunk a történetben, egyre jobban belejön a dologba, és egy idő után használni is meri a kivételes pozíciójával járó hatalmat. Ahogy főhősként egyre magabiztosabbá és kezdeményezőbbé válik, úgy kerül morálisan egyre vállalhatatlanabb helyzetekbe. Tartottál tőle, hogy elveszíted a nézők szimpátiáját?
Reménykedtem, hogy jönnek velem akkor is, ha antipatikussá válik a karakterem. Csináltam egy plakátméretű műszaki rajzlapra egy hatalmas idővonalat, amire felírtam az összes jelenetemet – 120 és 150 között mozgott ez a szám. Epizódonként és forgatási naponként lebontottam, mikor hol tart a karakterem, mi a motivációja. Nehéz volt, hogy teljesen összevissza vettük fel az epizódokat. Először az ötödik epizódból vettük fel, mikor Demeter hazautazik a családjához, és ráripakodik az öccsére. Második nap, amikor a nyolcadik epizódban elbúcsúzik Szávától a hajón. Harmadik nap a hatodik részre mentünk át, mikor Demeter elhívja Juditot mozizni. Három és fél hónapot tölthettem színészként ebben a világban. Egy idő után már természetesebb volt, hogy mikor mit mutathatok meg a karakterből, de az idővonal nagyon sokat segített.
Sorozatbeli partnered, Szőke Abigél azt mondta az interjúnkban, szerinte az is izgalmas A besúgóban, hogy megmutatja, a fiataloknak milyen lehetőségei voltak a lázadásra a nyolcvanas években. Neked ma van késztetésed lázadni bármi ellen?
Az egyetemfoglalás óta folyamatosan. Főleg az igazságtalanság ellen, de ugyanúgy zavar a mutyizás az élet bármelyik területén. Az is, ha valaki szélhámos, és nem végzi el rendesen a munkáját. És még van pár dolog, ami ellen lehetne ma lázadni morális, emberi és politikai értelemben is.
Van erre felületed?
Nincs. Talán az, ha őszintén elmondom, amit gondolok. A Stúdió „K” történetéről olvastam, hogy náluk az számított politikai kiállásnak, amikor kimentek Pilisborosjenőre, és ezzel kivonták magukat a cenzúra alól. Szerintem kezdünk ide visszacsúszni.
Ezzel együtt örülsz, hogy a 2010-es években kezdted a színészi pályát, és nem a nyolcvanas években, amikor A besúgó játszódik?
Biztos mindenki ezt mondja magáról, de szerintem nagyon szerencsés időben kezdtem el ezzel foglalkozni. Már csak amiatt is, mert visszatartottak az óvodában egy évet, a gimnázium pedig ötéves volt. Ezzel a két évvesztéssel kerülhettem Pelsőczy és Rába osztályába az SZFE-n, amit hatalmas szerencsének érzek. Nagyon szeretem őket.
A besúgót egyszerre hatvanegy országban mutatta be az HBO. Téged vonz a nemzetközi karrier lehetősége?
Persze, várom, hogy hívjanak. Viccen kívül, mit tehetnék ezért?
Nem jelentkezel itthon forgó külföldi produkciókba?
Azt hiszem, ehhez regisztrálnom kellene castingügynökségekhez. Mióta decemberben befejeztük Tóth Barnabással a Mesterjátszma című film forgatását, nem hívtak sehova. Nyáron viszont Salzburgban fogunk dolgozni egy színházi koprodukcióban. Izgat a lehetőség, hogy más nyelven játsszak.
A besúgó egyik epizódjában Geri és Judit, akinek udvarol, megnézik együtt a Macskafogót. Ha bármit választhatnál, melyik filmre mennél el egy első randin?
A besúgóra! Amúgy a Macskafogó is jó választás lenne szerintem. Szeretem a rajzfilmeket, a napokban Scooby-Doo-t néztem. Szóval Macskafogó vagy A besúgó. Esetleg a Guerilla, a Mesterjátszma vagy a Hajszálrepedés.
Van olyan magyar színész, akinek a karrierjével te is elégedett lennél?
Ismerek példaértékű színészeket: Keresztes Tamás, Ötvös András, Kocsis Pál, Mácsai Pál, Máté Gábor – a teljesség igénye nélkül.
De Magyarországon az elismertségnek nincs feltétlenül következménye. Az utóbbi években Szamosi Zsófiára és Borbély Alexandrára is felfigyeltek külföldön, az utóbbi Európai Filmdíjat kapott a Testről és lélekről főszerepéért. Utána hazajött, és nem történt vele semmi.
Úgy illett volna, hogy exponenciálisan egyre több szerepet kapjon, de itthon nem jelent semmi semmit. Én is élvezem most A besúgó körüli pörgést, de holnapra ez is elmúlik. Szóval igazán kijöhetne már a Mesterjátszma!
Mikor jön ki?
Elvileg ősszel. Majd sürgetem őket!
