A budapesti Erkel Színház színpadán mutatja be A zenekritikus című zenés stand-upot John Malkovich, aki október 2-án lép fel a magyar fővárosban. A színház közleménye szerint a szimfonikus zenekari világpremieren John Malkovich Aleksey Igudesman és a Danubia Zenekar kíséretében mutatja meg a komolyzene szórakoztató oldalát. Ahogy írják, „a formabontó előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a Malkovich által megformált zenekritikus, minden zeneszám között a leggonoszabb, kortárs kritikákban szereplő idézetek, vélemények hangzanak majd el a világhírű művész tolmácsolásában.”
A klasszikus zenére, valamint a darabokról és szerzőikről szóló kritikákra épülő produkciót 2017-ben mutatták be – akkor még csak kamarazenekari kísérettel –, azóta a világ több pontján is nagy sikert aratott. A darabban John Malkovich a gonosz kritikus bőrébe bújik, mégpedig azzal a meggyőződéssel, hogy a legnagyobb klasszikus zeneszerzők fárasztóak és örömtelenek. Aleksey Igudesman és a zenekar tagjai viszont alig várják, hogy ellentmondjanak és visszatámadjanak. A zárójelenetben aztán Malkovich kerül a „kínpadra” a magáról Malkovich-ról szóló kritikával – olvasható a produkció ismertetőjében.
A budapesti világpremieren nemcsak néhány zenész, hanem egy kibővített, teljes szimfonikus zenekar vitázik majd a színpadon Malkovich-csal. A közel kétórás, szórakoztató előadás során olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Brahms, Schumann, Debussy, Prokofjev, Ysaye, Kanchelli, Piazzolla és Igudesman.
A kétszeres Oscar-jelölt Malkovich nem először lép fel Budapesten, 2018-ban például a Report on the Blind című önálló estjével állt színpadra.