Kultúra

Múzeumok éjszakája: Csík Zenekar koncert és zseblámpás hangulatséta a Fiumei úti sírkertben

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Kossuth, Deák és Batthyány sírépítményét is szabadon bejárhatjuk.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos programsorozatához, amelynek részeként szombaton a Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtti füves területen. A NÖRI keddi közleménye szerint hagyományosan tematikus sétákkal és ingyenes szabadtéri koncerttel várják a látogatókat szombaton. Emellett 14 és 20 óra között nyitva lesznek a nagy mauzóleumok, amelyek az év többi napján csak vezetett séták során látogathatók, így az érdeklődők ezen a napon szabadon megnézhetik Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos sírépítményének belső tereit. Sötétedés után zseblámpás hangulatséták indulnak Angyalok útján címmel.

A Csík Zenekar esti koncertjén felhangzik majd többek között József Attila Születésnapomra című verse és Petőfi Sándor Temetőben szól az ének című költeménye, valamint a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dal is.

A Nemzeti Örökség Intézete minden évben csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz, hiszen a Fiumei úti sírkertet egy szabadtéri múzeumként fogjuk fel, ahol a modern kori szobrászművészetünk, irodalomtörténetünk és történelmünk is felfedezhető

– idézi a közlemény a rendezvény kapcsán Móczár Gábort, a NÖRI főigazgatóját, aki hozzátette, hogy az ilyen alkalmak során a különleges programokkal olyanokat is meg tudnak szólítani, akik másként nem ismernék meg a nemzeti emlékhelyet.

A Csík Zenekar koncertjén a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a rendezvenyek@nori.gov.hu email címen lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik