Kultúra ismeretlen budapest

Százéves szobrot dobtak ki Budán, másnap az önkormányzat halászta ki egy konténerből

Vincze Miklós / 24.hu
Vincze Miklós / 24.hu
Meglepő eset történt a Széll Kálmán térnél.

A Trombitáskert több mint két évszázadon át volt a budai oldal fontos helye: a Margit körút a mai Széll Kálmán térbe torkolló végénél egyes források szerint Buda 1686-os visszafoglalása után született meg az első vendéglátóhely, aminek a helyét a reformkorban már egy kocsma vette át.

A Retek utca és a Margit körút közt feszülő alacsony épületben működő műintézmény nevét a legnépszerűbb legenda szerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt kapta, hiszen az ide bekvártélyozott mozsárüteg honvédje épp a takarodót fújta, mikor egy eltévedt császári ágyúgolyó végzett vele.

A Trombitás területe az elmúlt években jócskán csökkent, az épületbe ugyanis bérlők költöztek, a koronavírus-járványt pedig már nem élte túl, hiszen 2021 áprilisában bezárt.

Google Street View A Trombitáskert 2019-es arca – ez mára már a múlté.

Helyüket a Habibi ötödik, vízipipákkal teli shisha bárja veszi majd át, ez azonban nem a korábban már itt álló, számtalanszor átépített épületbe költözik, így nemrégiben megindult a falak engedélyhez nem kötött bontása, aminek nem várt következményei is voltak:

az utcáról nyíló kapu két oldalán 2018-ban megjelent két kőszobor egyike, a felsőtestét elveszített lovagló puttó június 16-ra nyomtalanul eltűnt, társát pedig a bontási terület előtt álló konténer mellé helyezték.

Olvasónk, Béci és Erika mindössze néhány másodperces különbséggel jeleztek minderről, így perceken belül meglátogattuk a helyszínt, remélve, hogy a megmaradt szobordísz eltűnése megelőzhető, sőt, talán a bontást végző munkásokkal is sikerül megegyezni annak sorsáról.

Vincze Miklós / 24.hu A szerző június 16-i felvételei.

A műkő alak súlya miatt természetesen nem volt mozdítható, így előbb a Kiscelli Múzeum egy munkatársát, majd a II. kerületi Önkormányzat sajtóosztályát is megkerestük, remélve, hogy van lehetőség a minimum két mázsásnak tűnő alkotás megmentésére.

A múzeum munkatársa azonnali válaszában kijelentette: helyhiány miatt nem tudják bevenni a szobrot, a kerület polgármestere, Őrsi Gergely másnap este tíz óra után, a Facebookon, illetve a különböző felületeken egyre szaporodó posztoknak köszönhetően intézkedett, így az időközben már a konténerbe hajított szobrot előbb a városrendészet teherautójával, illetve embereivel próbálta elszállíttatni.

Vincze Miklós / 24.hu A delfinen lovagló puttó június 16-án, háttérben a bontás alatt álló egykori otthonával.

A kiküldött emberek nem jártak sikerrel, így végül a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület segítségével, röviddel éjfél előtt sikerült azt begyűjteni.

A szobor sérült párját nem tudtuk előkeríteni – az talán már a csütörtökön elszállított konténer tartalmával együtt vált építési törmelékké –, a közelről jól látható repedésekkel teli, nagyobb hiányokat nem mutató társa azonban rövidesen a Budapesti Történeti Múzeumba kerül, ahol döntenek majd a sorsa felől.

Őrsi Gergely Az önkéntes tűzoltók, illetve a polgármester (a kép bal szélén) a sikeres mentés után

A szoborral kapcsolatban számos fontos részlet vár kiderítésére, így nem tudni, mikor, hol, és milyen célból született – a MOMKult kreatív vezetője, Faludi András Facebook-oldalán Borovi Dániel művészettörténészt idézte annak lehetséges hátteréről:

a szakember szerint a puttó akár a Budapest ostroma előtt itt állt épület homlokzati dísze is lehetett, születési idejét pedig az 1920-as évekre tette, hiszen az a talapzatával épp erre az átmeneti korszakra utal.

Vincze Miklós / 24.hu A két szobor utolsó állandó helyén – a bejárat előtt, 2021 januárjában

Ezt az Arcanum Digitális Tudománytárban elérhető lapok egyike, az Esti Budapest 1956. május 19-én megjelent száma némiképp erősíti is, ott az épületben épp megnyílt bolgár étterem, a Szófia kerthelyisége látszik – a fotó szélén a puttók egyikével:

Esti Budapest / Arcanum Digitális Tudománytár

Egy újabb furcsa párhuzamra a várost jól ismerő olvasónk, Barbara mutatott rá, aki a mátyásföldi villanegyed egyik épületére, Paulheim István Sidol-villaként is emlegetett otthonára (Diósy Lajos utca 23.) hívta fel a figyelmünket, hiszen a kapu pilléreit azonos, delfinen lovagló puttókat ábrázoló szobrok díszítik:

A mátyásföldi villatelep megszületése mögött álló Paulheim József (1848-1921) tervei szerint az 1891-ben született ház a kerítésével együtt ma helyi védelmet élvez, a díszek születési körülményeit azonban még itt sem vizsgálták.

A kérdések végére egy kutatás után persze pont kerülhet, az azonban biztosnak látszik, hogy a bontási területen kifüggesztett leporelló szerint a fantasztikus nevű EliteDizayn által tervezett bár tulajdonosai, illetve a kerület közti kapcsolat nem feltétlenül a legegészségesebb kezdőpontról indul majd.

Frissítünk!

Cikkünk a II. kerületi polgármester Facebook-odalán való megosztása után a kommentszekcióban a szobor tulajdonosa, Földvári Gábor műgyűjtő is feltűnt, aki jelezte:

a bontást végző munkások az ő tiltása ellenére dobták a konténerbe a szobrot,

majd hozzátette: reméli, hogy a már megrendelt felújítás után az méltó helyre kerül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik