Kultúra

Al Pacino és Robert De Niro együtt ünnepelte A Keresztapa 50. évfordulóját

Roy Rochlin / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Roy Rochlin / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A New York-i Tribeca filmfesztiválon tartottak ünnepi vetítést.

Az amerikai közgondolkodáson elemi nyomot hagyó események közül nemcsak a Watergate-botrány lett ötven éves idén, de A Keresztapa is, amelyet 1972 tavaszán mutatták be. Francis Ford Coppola filmjének/trilógiájának popkultúrára gyakorolt hatását aligha lehetne túlbecsülni, így érthető, hogy idén több megemlékezés is zajlik a filmről.

Természetesen a New York-i Tribeca Fesztiválon is ünnepi Keresztapa-vetítést tartottak, ahol együtt mutatkozott a trilógia első két részének két ikonikus színésze, Al Pacino és Robert De Niro (utóbbinak ez abszolút hazai terep, hiszen ő a fesztivál egyik alapítója). Al Pacino ezt követően egy kerekasztalbeszélgetésen is részt vett, ahol a film elkészülését és jelentőségét járták körül. A Keresztapát maga Coppola is nehezen tudja elengedni, nem véletlen, hogy 2020-ban bemutatta a leggyengébb darabnak tartott harmadik rész újravágott verzióját. Ennek okairól és eredményéről ebben a cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
A Keresztapa harminc éve megpróbált kiszállni, de 2020-ban is visszahúzták
Bemutatták A Keresztapa 3 újravágott változatát, ami új befejezést is kapott. De jobb lett-e így a trilógia, és mi értelme belenyúlni a filmklasszikusokba?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik