Kultúra ismeretlen budapest

Környezetébe olvadó modern ház lehet a Váci utcai Fontana üzletház utóda

Arcanum Digitális Tudománytár, ill. ankner buchholz
Arcanum Digitális Tudománytár, ill. ankner buchholz
Az 1983-ban átadott modern épület helyét egy lakó- és üzletház veszi át.

Másfél év után rövidesen véget ér a Váci utca és a Régiposta utca sarkán állt Fontana üzletház épületének bontása – írta Facebook-oldalán a Mai Belváros, ami néhány részletet is megosztott a témában: eszerint már csak egy helyen áll egy rövid pinceszakasz, aminek el kell tűnnie, ezt pedig az úgynevezett alaplemez eltűnése követi majd, ami a tervek szerint öt hetet vesz majd igénybe.

Az utódot a tulajdonos Müller Drogéria Magyarország Bt. 2023 nyarára építi majd fel, alsó szintjén üzletekkel, felette pedig lakásokkal – teszi hozzá az V. kerületben megjelenő lap, ami egy képet is megosztott az aktuális állapotokról.

A most eltűnő épületről röviddel a munkák megkezdése után, 2020 októberében hosszú cikket közöltünk, amiben nem csak annak keletkezését, de értékeit is bemutattuk.

Kapcsolódó
Újabb szuper példája tűnik el a belvárosból a modern építészetnek
Megkezdődött a Váci utca 1983-ban átadott, Fontana néven ismertté vált áruházának visszabontása és teljes átépítése.

A város számos modern lakóháza mellett Budapest belvárosának részletes rendezési tervét (1970-1976) is elkészítő – a Ferenciek tere mára eltűnt felszín alatti szakasza is a nevéhez fűződött – Vedres György (1934-1987) tervei szerint 1983-ra elkészült saroképülethez Vedres egy passzázsrendszert is megálmodott, ami folytatta volna a környéken a korábbi évtizedekben – a nemrég megújult Párisi udvar (1909-1912), illetve a Párisi és Petőfi Sándor utcák sarkán álló modernista óriás (1940-1943) – által megkezdett hagyományt, sőt, egy Hermész-kútnak is helyet adó (Wild László, 1983) teresedést is létrehozott a két utca találkozásánál.

Az egyemeletes foghíj helyén született épület homlokzatainak lépcsőzetességével, illetve vörösréz burkolataival kitűnt korának a pesti oldalon született társai közül, a meglepetések pedig a belső térben is folytatódtak: az üzletterek (az első hónapokban nem működő) légkondicionálót kaptak, a kubai és bolgár márvány, a jugoszláv mozgólépcső, az osztrák üzletberendezések, illetve a tetőterasz azonbam mind nem volt elég a sikerhez,

hiszen az alaprajzot egyszer és mindenkorra sikerült elszúrni.

Galéria
Vincze Miklós / 24.hu
A 2020 őszi állapotok

Ez persze még nem hozta volna feltétlenül magával a teljes bontás szükségességét, az 1996-ban kizárólagos tulajdonossá vált Immo-Müller, a Müller drogériákat kézben tartó cég ingatlanokkal foglalkozó leágazása azonban már hosszú ideje a teljes eltűnésben gondolkodott: a német Michelgroup építésziroda tizenévvel ezelőtt már készített ide egy áttetsző, üveg-kő homlokzatú áruházat, ez azonban nem valósult meg.

Ellentétben a 2020-ban publikussá vált tervvel, amiről most már jó felbontású látványtervek is elérhetők – ezeket az Építészfórum találta meg, sőt, a projekt mögötti építészirodák kilétére is fény derült.

Az ankner buchholz architekten, illetve magyar partnere, az AULA Építésziroda Kft. által közösen jegyzett terveken egy hétszintes, lakóit privát tetőkerttel csábító épület látszik, aminek alsó három szintjére üzleteket költöztetnek majd.

Galéria
A várható épület a Váci utca átellenben lévő épülete felől

Az elmúlt két évtizedben számos irodaépületet, üzletet, illetve lakóházat tervező ankner buchholz honlapja szerint a 2018 őszén már átadni tervezett ház

üzletszintjeinek perforált homlokzata illeszkedik majd a környező épületekhez, a mészkő burkolatra helyezett alumíniumfelületeket magában foglaló új struktúrának köszönhetően pedig helyreáll majd a tömb rendje.

Ennek persze ára is van, hiszen a teresedés eltűnik, a Merkúr-szobor viszont biztosan a helyén marad majd.

Az új épület illeszkedése a szomszédos Balla-bérház (1911) felől nézve valóban kitűnő, a homlokzatok, illetve a passzázs várható arca pedig kellőképp visszafogott ahhoz, hogy a ház valóban simuljon a környezetébe (hasonlóan a néhány lépésnyire álló Váci utca 6-hoz), a Fontana a városszövetből való nyom nélküli kiradírozása azonban nyilvánvalóan keserű ízt hagy a modern építészetre fogékony városrajongók szájában, hiszen

épp ez az építészeti korszak, aminek az öröksége ma sokak szemében még nem számít értékesnek, a kiemelkedő, átépítéssel, vagy sokszor mindössze egy nagyfelújítással menthető óriások az elmúlt években egyre gyakoribbá váló lebontásával pedig egyre több nívós példa csak fotókon vagy filmfelvételeken élhet tovább.

A végleges terveket 2022. május 27-én az építtető a Kormányhivatalhoz is benyújtotta, így amennyiben az a következő hetekben zöld utat ad majd a projektnek, úgy a munkák még idén nyáron elindulhatnak, némi szerencsével pedig a kitűzött 2023 nyári átadási időpont is tartható lesz.

A hatósági építési rendszerben elérhető tervlapok néhány fontos részletet is megosztanak: eszerint a terepszint alatt 96, az üzletszinteken 97, a második emelet felett pedig 77 százalékos beépítettséget hozó (a kijelölt határok itt 100, 100, illetve 80%) ingatlan

magasságával jócskán a rendeletben előírt maximális 28 méter alatt marad: mindössze 20,8 méterrel nő majd a járókelők fölé.

A ház a parkolóhelyekkel is okosan bánik: az előírt 97 helyből (ezek közül 75 a kereskedelmi részhez, 18 a lakásokhoz tartozna) végül csak

42 válik valósággá, a fennmaradó ötvenötöt pedig más befektetőkhöz hasonlóan pénzzel váltják ki.

A helyzet a kerékpártárolók terén is eltávolodik a minimumtól: a rendeletben foglalt 60 helyett végül 65 születik majd belőlük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik