Kultúra

Most tízezer eurót érhet, ha valakinek van egy igazán jó sorozatötlete

Hypewriter
Hypewriter
A Hypewriter pályázat tavalyi győztesének ötletéből készült pilotot Enyedi Ildikó rendezi.

A Paprika Studios és az RTL Magyarország 2022-ben is meghirdeti nemzetközi televíziós pitchfórum-sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A győztes díja tízezer euró, valamint pályaművéből először forgatókönyv, majd ez alapján egy pilot epizód kerül leforgatásra, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé kerül – olvasható a szervezők által küldött közleményben.

A pályázatra május 30-tól egészen július 7-ig lehet jelentkezni a Hypewriter honlapján. Mint írják, a Hypewriter műfaji megkötés nélkül várja a legeredetibb televíziós sorozatötleteket és tehetséges alkotóikat.

A feltörekvő és a tapasztalattal rendelkező forgatókönyvírók mellett olyan pályázók jelentkezését is várják, akik eddig leginkább csak saját maguk és környezetük szórakoztatására rukkoltak elő jobbnál jobb sorozatötletekkel.

A beérkezett pályaművek közül neves televíziós és filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri választja ki a legjobb nyolcat, amelyek alkotói meghívást kapnak a szeptember végén, Budapesten megrendezésre kerülő pitchfórumra. Az angol nyelven zajló döntő korábban már három alkalommal, nagy sikerrel lezajlott, bemutatkozási lehetőséget nyújtva a résztvevőknek szakmabeli meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselői előtt.

A tavalyi versenyre rekordszámú, több mint 450 jelentkezés érkezett zömében a kelet-közép-európai régióból, de az összesen 38 országot számláló mezőnyben egyesült államokbeli, indiai, brazil, iráni, ausztrál vagy éppen zambiai alkotók is voltak.

Az előző évben a versennyel közel egy időben az RTL Most+-on mutatkozott be a 2018-as Hypewriter nyertes, A hentes című noir krimi többek között Alföldi Róbert, Csuja Imre, Földes Eszter és Hegyi Barbara szereplésével. Röviddel ezután, a verseny döntőjén jelentették be azt is, hogy a 2019-es Hyperwriter győztes alkotásából, a Golden Age című ötletből a pilot epizódot átugorva egyből egy teljes évad elkészül a Paprika Studios és az RTL Magyarország együttműködésében.

A Hypewriter tavalyi nyertese Angyaltrombiták című pályázatával Besenyei Katalin lett, a 10.000 eurós fődíj mellett elnyerve az ötlet megvalósításának lehetőségét.

A koncepcióból a forgatókönyv fejlesztés egyből megkezdődött és az alkotásából ez év júniusában készül az első epizód az Oscar-díjra jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmet is jegyző, Enyedi Ildikó rendezésében.

A korábbi évekhez hasonlóan a 2022-es versenyre is a világ minden tájáról lehet jelentkezni, a nyertes díjazása változatlanul 10.000 euró, valamint az ötlet teljes értékű pilotként történő elkészítése, majd közönség előtti bemutatása a Paprika Studios és az RTL Magyarország felajánlásaként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik