Kultúra

Kovács Ákos: Megkerestek egy nagyjátékfilm rendezésével is

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt
Egy nagyjátékfilmre is kapott felkérést, de nem élne ezzel, kisebbeket azonban szívesen készítene.

Nemrég mutatták be Ákos első, fekete-fehér kisjátékfilmjét Magunk maradtunk címmel, nem kizárt azonban, hogy lesz folytatás – derül ki a 95.8 Sláger FM Sláger Kult című műsorának adott interjújából.

A korábbi novelláiból született kisjátékfilm forgatását rendkívül élvező zenész a műsorban arról beszélt, hogy az elsőtől az utolsó pillanatig rendkívül élvezte a forgatást, és minden munkából kivette a részét.

Ez az első játékfilmrendezésem, nagyon örülök, hogy egy művészi igényű kisjátékfilmet készíthettem el. Ebben minden benne van, amit eddig csináltam és ami engem érdekel: a lírai én, a versmondó-versíró, a zenész, az epikus én, a képalkotás, történet-mesélés öröme. Minden egyesül benne

– mondta, majd kijelentette:

megkerestek nagyjátékfilm rendezésével is, ami nagyon megtisztelő, jó tanulási folyamat lenne, ami rám is férne. Mégsem érdekel, hogy egy előre megírt forgatókönyvet, más ötletét vászonra vigyem. Nem lettem rendező azért, mert egy kisjátékfilmet megalkottam, tőlem sokkal kompetensebb szakmabeliek várnak arra, hogy nagyjátékfilmet rendezhessenek. Engem inkább ez, a szerzői vonal érdekel, amikor egy saját koncepció mentén az ötlettől a megvalósításig mindenben ott vagyok. Remélem lesz még ilyenre lehetőségem.

Nem kizárt tehát, hogy Ákos rövidesen a második rövidfilmjén dolgozik majd, ennek előkészületeibe azonban októberig biztosan nem vetheti majd be magát teljes erővel, hiszen május 28-án indul az országos turnéja, sőt, az új novelláskötete, illetve a Magunk maradtunk miatt is utaznia kell majd különböző eseményekre.

Nem mondom, hogy néha nem fárasztó a pörgés, ahogy azt sem, hogy eleget alszom, de rendkívül szerencsésnek érzem magam. Nincs miért nyavalyognom, hálás vagyok a sorsomért, hogy ezt csinálhatom, a közönségemért és azért is, hogy életem egyik legfontosabb alkotása, a Magunk maradtunk elkészülhetett

– tette hozzá.

A közel egyórás beszélgetés teljes hosszában itt érhető el:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik