Kultúra

Magyarország mellett csak egy hely van a világon, ahol ugyanaz a belügy- és egészségügyi miniszter

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Egy alig lakott sziget, ahol a világon a legmagasabb a túlsúlyosak aránya.

Az oktatási és egészségügyi tárca az ötödik Orbán-kormányban egyaránt a Belügyminisztériumhoz kerül – derült ki néhány héttel ezelőtt, ennek kapcsán pedig a Népszava járt utána annak, hogy létezik-e a világon másik ország, ahol hasonlóra került volna sor.

A kutatás végeredménye több mint meglepő, a lap szerint ugyanis csak egyetlen olyan ország létezik, ahol az egészségügyet és a belügyminiszteri posztot ugyanaz vinné:

a Budaörs összterületénél is kisebb, mindössze 13 ezer fő által lakott Nauru, aminek héttagú kabinetje egymást közt osztja fel a miniszteri feladatokat.

A miniállamban ezekért felelős Isabella Dageagónak van egyébként egészségügyi végzettsége:

ápoló, sőt, két évvel ezelőtt ő adta be az első koronavírus elleni vakcinát a szigeten.

Az Egyenlítőtől mindössze fél fokra fekvő, egész évben egyenletesen meleg szigetet egyébként korallzátony veszi körül, emberek pedig csak a part melletti néhány száz méteres sávban élnek. Területének jó részén foszfátot bányásztak, ezek a lelőhelyek azonban kimerültek, így helyüket mészkősziklás talaj vette át.

ARM / Wikimedia Commons

Az életet a Naurui Köztársaságban a kevés ivóvíz mellett a bányászat, illetve a behurcolt állat- és növényfajok miatt részben eltűnt élővilág is nehezíti – a környéken megritkultak a halak –, a rossz minőségű talaj miatt pedig kevés a termőföld, így a lakók sok készételt és konzervet fogyasztanak.

A rossz táplálkozási szokások miatt

a lakosság 94,5 százaléka túlsúlyos, negyven százalékuk pedig cukorbeteg – ez mindkét adat esetében világelsőséget jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik