Kultúra

Cannes-ban mutatják be a Mariupolban megölt litván rendező dokumentumfilmjét

Ilya Pitalev / Sputnik / AFP
Ilya Pitalev / Sputnik / AFP
Mantas Kvedaraviciust akkor ölték meg az orosz erők, amikor megpróbálta elhagyni az ostromlott ukrajnai kikötővárost.

A kedden kezdődő 75. cannes-i fesztiválon mutatják be az ukrajnai Mariupolban áprilisban megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmjét – írja az MTI.

A Mariupolis 2 címet viselő 1 óra 45 perces alkotás a bombázások alatt folytatódó életet mutatja be, és legalább annyira tragikus mint reménytelen képekkel teli

– olvasható a szervezők csütörtökön kiadott közleményében. A litván rendezőt, a 2011-ben forgatott Barzakh, a 2016-ban készült Mariupolis és a 2019-es Parthenon alkotóját akkor ölték meg az orosz erők, amikor megpróbálta elhagyni az ukrajnai kikötővárost.

2022-ben visszatért Ukrajnába, a Donyeck-medencébe, a háború közepére, hogy találkozzon azokkal, akikről 2014-ben és 2015-ben forgatott. A halálát követően a producerei és a munkatársai mindent megtettek azért, hogy folytassák és átadják a munkáját, a világlátását, a filmjeit.

Az 1976-ban született Mantas Kvedaravicius a 2016-ban ostrom alá került Mariupolban forgatott, s a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott dokumentumfilmjével vált ismertté. A legutolsó filmjét május 19-én és 20-án vetítik Cannes-ban. A fesztivál teljes programját áthatja az ukrajnai háború, amely elkerülhetetlenül mindenkit foglalkoztat – jelentette ki Thierry Frémaux művészeti igazgató.

A hivatalos programba két ukrán film is meghívást kapott. Az egyik a Cannes-ban visszatérő vendégnek számító, a 2014-ben forgatott Maidan és a 2018-as Donyeci történetek rendezőjének, Szergej Loznyicának legújabb alkotása, aki ezúttal a második világháborúban a szövetségesek által lerombolt német városokról forgatott egy dokumentumfilmet (The Natural History of Destruction), amelyet versenyen kívül mutatnak be. A másik meghívott ukrán rendező Makszim Nakonesnyi, akinek első filmjét (Butterfly Vision) az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű, a fesztivál második legjelentősebb válogatásában mutatják be. A film főhőse egy, a háborúban elköteleződő tanárnő, akit elrabolnak, és fogolycserének köszönhetően térhet haza Ukrajnába.

A fesztivál május 17-én Michel Hazanavicius francia rendező Coupez! (Ennyi!) zombikomédiájával nyílik meg, amelyet versenyen kívül mutatnak be. A díjátadó május 28-án lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik