Kultúra

Duplacsuklós Ikarust építettek a BKV szerelői

Lemásoltak egy 1988-ban született prototípust, forgalomba azonban nem kerül majd.

A nyolcvanas évek végén az Ikarus 293-as kódszámmal kétcsuklós buszt készített: az 1988-ban az utakra került modell rövid időt töltött a budapesti tömegközlekedésben, majd Pécsre került. Itt a következő években csak utasok nélkül merészkedett az utakra, sőt, végül sosem sorozták be a nála jóval rövidebb társai közé, hiszen 1992 januárjában az iráni főváros, Teherán felé vette az irányt, hogy a mostanra nyolcmilliósra nőtt nagyváros lakóit szolgálja.

A 229 ülőhelyet rejtő, 22,5 méteres busz a hosszú utat saját lábán tette meg, majd célba érése után – néhány hónapnyi próbát követően – beállították a forgalomba. A 2008-ig közlekedő, a gyártáskor használt 250 lóerős Rába helyett 280 lóerős MAN-motorral zúgó jármű végül egyedi prototípus maradt, a magyar gyártó többet ugyanis nem készített belőle.

A 293-ast 2009-ben végül félreállították, de nem darabolták fel, sőt, 2018-ban részlegesen helyre is állították:

Magyarországra szállítására azóta sem került sor, a BKV 2019-ben indult projektjében azonban három év alatt elkészült a biztonságosabb csuklószerkezettel és erősebb motorral működő másolata – jelentette be a budapesti közlekedési társaság a Facebook-on.

Az új 293-ast néhány héttel ezelőtt az RTL Klub Fókusz című műsora egy tízperces anyagban mutatta be:

A BKV a jövőben nem kívánja forgalomba helyezni a buszt, nyílt napokon, illetve egyéb rendezvényeken azonban bárki megcsodálhatja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik