Kultúra

Rákay Philipék nyár végéig forgatják a 4,7 milliárdos Petőfi-filmet

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A költő-forradalmárt a Karinthy Színház élére kinevezett Berettyán Nándor alakítja.

Várhatóan augusztus végén fejeződik be a március ifjakról készülő Most vagy soha! című film forgatása, a magyarországi mozipremier 2024 tavaszán várható – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-t.

Mint írják, a film 86 napot felölelő forgatása többezres statisztériát vonultat fel, a jeleneteket részben a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnál, az Andrássy úton, a Budai Várban, valamint Sopronban, Esztergomban és Komáromban rögzítik. A forgatás döntő, a 19. század közepi Pest és Buda emblematikus helyszíneit, épületeit megjelenítő hányada a fóti NFI Stúdióban felépült életnagyságú díszletvárosban zajlik majd, ahol többek között korhű, méretarányos formában kapott helyet a Pilvax kávéház, Landerer nyomdája, a Nemzeti Múzeum előtt elterülő sáros vásártér, és az körülötte lévő utcák, sikátorok, illetve a várost kettészelő Duna és az akkoriban azon átívelő hajóhíd is.

A közleményből a szereplőgárda jelentős része is kiderül: Petőfi Sándort például Berettyán Nándor, a Karinthy Színház tavaly kinevezett, alig 30 éves igazgatója, míg Szendrey Júliát Mosolygó Sára formálja meg.

  • Jókai Mórt a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, Koltai-Nagy Balázs;
  • Vasvári Pált a budapesti Nemzeti Színházban játszó Fehér Tibor;
  • Irinyi Józsefet a Vígszínházas Ertl Zsombor;
  • Bulyovszky Gyulát a több hazai tévésorozatból is ismert Molnár Gusztáv;
  • Vajda Jánost a Pécsi Nemzeti Színházban fellépő Reider Péter;
  • Vidats Jánost a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatához tartozó Hajdu Tibor,
  • Degré Alajost a budapesti Nemzeti Színházban játsszó Berettyán Sándor,
  • Irányi Dánielt pedig az Örkény Színházban színpadra lépő Novkov Máté alakítja.

A császári titkosrendőrséghez tartozó Farkast Horváth Lajos Ottó Jászai Mari-díjas színész, magyarországi császári-királyi főhadparancsnokságot vezető Léderer Ignácot Lukács Sándor Kossuth-díjas színész játssza. Az események sűrűjébe keveredő pesti nyomdatulajdonost, Landerer Lajost Szerednyey Béla alakítja, míg Emich Gusztávot Nagy Sándor személyesíti meg.

Kapcsolódó
További 200 milliót kapott Rákay Philip a 4,5 milliárdos Petőfi-filmjére
A legdrágább magyar film tovább drágult, a Nemzeti Filmintézet újabb támogatást ítélt meg a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmnek.

Az NFI 4,7 milliárdos támogatásával készülő Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a film képi világáért Dobos Tamás operatőr felel, a film rendezője Lóth Balázs, producerek Csincsi Zoltán, Fülöp Péter, Kriskó László és Rákay Philip.A Most vagy soha! hazai mozipremierje 2024 tavaszán várható a Fórum Hungary forgalmazásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik