Kultúra

Több mint ötvenmilliárdos vagyon felett ülhet Putyin kedvenc karmestere

Hiroyuki Ito/Getty Images
Hiroyuki Ito/Getty Images
Valerij Gergijev 2017 óta nem adott le adóbevallást, sőt, alapítványi pénzeket használ magáncélra.

A Corriere della Sera nevű olasz napilap, illetve a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus-aktivista Alekszej Navalnij csapata által jegyzett cikkek szerint Valerij Gergijev a nevéről elnevezett jótékonysági alapot személyes céljaira használja, Olaszországban több mint 150 millió eurónyi ingatlant (ez mai árfolyamon 56 milliárd forintot jelent) tart kézben, sőt, holland állampolgársága is van, amire a hatályos orosz törvények szerint nem is lenne lehetősége – írja a HVG.

A márciusig a müncheni filharmonikusokat vezető, onnan épp Putyin-szimpátiája miatt eltávolított Gergijev tulajdonairól szóló felsorolás részletei számos ponton mellbevágók, hiszen a méretes ingatlanportfóliónak

  • egy Róma melletti villa,
  • két velencei palota,
  • egy Nápoly közelében fekvő öt és fél hektáros földbirtok,
  • egy Rimini mellett működő vidámpark, kosárlabdapálya, illetve étterem,
  • 800 ezer négyzetméternyi milánói földterület,
  • a Szentpétervárhoz tartozó Repinóban egy dácsa, illetve koncertterem (ahol a források szerint Putyinnak is tart privát előadásokat),
  • három szentpétervári lakás összesen 140 millió rubel (585 millió forint) értékben, valamint egy hasonló árfekvésű moszkvai ingatlan

is részét képezi, a legmeglepőbb azonban a karmester kettős állampolgársága, oroszként ilyet ugyanis csak Tadzsikisztánban, illetve Türkmenisztánban tarhatna fenn.

Kapcsolódó
A Müncheni Filharmonikusok és az Edinburgh-i Fesztivál is elbocsátotta a Putyin-barát orosz karmerstert
Valerij Gregijev nem volt hajlandó elhatárolódni az ukrajnai inváziótól.

A moszkvai állami operaházat, illetve a Marijenszki Színházat is irányító férfi Navalnij csapata szerint mindezek mellett

2017 óta nem nyújtotta be az adóbevallását, pedig állami tisztsége miatt ezt elvileg nem kerülhetné el.

Mindezeken felül a nevét viselő, számos alkalommal orosz állami cégek, illetve ismert oligarchák által is bővített alapja sem működik épp jól – ahelyett, hogy tehetséges fiatal zenészeket, illetve zeneszerzőket támogatna, a cikkek egyik forrása szerint Gergijev használja magánkiadásai fedezésére:

az ingatlanjai rezsiköltségét fizeti belőle, valamint legalább egy harkivi étteremben, illetve egy müncheni kocsmában nyesett le róla méretes összegeket – előbbi esetben több mint kettő, utóbbiban pedig másfél millió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik