Kultúra

Kiszáll a kvízműsorából a krimiszerzőként világsikert arató Richard Osman

Penguin Books UK
Penguin Books UK

Richard Osman műsorvezető távozik a BBC One népszerű kvízműsorából, a Pointlessből – írja a BBC honlapja. Az 51 éves Osman 2009 óta szerepelt a műsorban, és több mint 1300 epizódot forgatott. Az elmúlt években azonban a tévés kötelezettségeit A csütörtöki nyomozóklub című krimisorozat írásával kellett összeegyeztetnie. Osman pedig továbbra is szerepel a műsor hírességekből álló különkiadásában. Osman emellett továbbra is műsorvezetője lesz a BBC Two saját műsorának, a House of Gamesnek, amely 2017-ben indult.

Osman maga így nyilatkozott:

A Pointless az elejétől a végéig öröm volt, barátommal, Alexander Armstronggal együtt dolgozhattam, a legcsodálatosabb csapat támogatásával, és a világ legjobb nézői számára. Mindenki nagyon fog hiányozni, de izgatott vagyok, hogy továbbra is én fogom vezetni a celebműsorokat. Nem tudom eléggé megköszönni mindenkinek a tizenkét csodálatos évet.

Osmanről tavaly megírtuk, hogy a magyar nyelven is sikert arató debütáló regényével megnyerte az év írójának járó díjat a British Book Awards brit könyvdíjat, interjúnk pedig alább olvasható vele.

Kapcsolódó
Gyilkosságokat felderítő nyugdíjasok ostromolják Harry Potter rekordjait
A csütörtöki nyomozóklub című krimiből több mint egymillió példány fogyott Angliában. Népszerű tévésből lett szerzőjével, Richard Osmannal beszélgettünk arról, miért fontosak a idős hősök, és melyik színészt látná szívesen Spielberg filmverziójában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik