Kultúra ismeretlen budapest

Nemsokára elkezdődhet az angyalföldi óriástársasház építése

BM Építész Kft. / Pest Megyei Kormányhivatal
BM Építész Kft. / Pest Megyei Kormányhivatal
A Kormányhivatal által adott felmentéssel minden akadály elhárult.

A Pest megyei kormányhivatal szerint a 332 lakásos társasház létesítésének nincs jelentős környezeti hatása, ezért felmentést adott a környezeti hatásvizsgálat elkészítése alól – írta meg a Népszava a Magyarországon élő orosz milliárdos, Rahimkulov Ruszlán legújabb projektjéről.

A 2021 szeptemberében nemzetgazdasági kiemelést kapott beruházás részleteiről, illetve hátteréről korábban több cikkben is beszámoltunk: fényt derítettünk a telken építeni vágyott, a XIII. kerületi Önkormányzat által túlméretezettnek tartott ház a kormányzati döntés értelmében jóval tágabbá vált beépítési korlátaira, a terület másik felén építeni vágyott sportcsarnok ismert részleteire, sőt, a beruházó társaság ügyvezetőjét is megszólaltattuk.

Kapcsolódó
Úgy épülhet gigatársasház a Duna Aréna mellett, hogy közben az önkormányzat kezét megkötötte a kormány
A társasház terveit a kerület korábban elkaszálta, most már nem teheti, aminek egy még nagyobb és zsúfoltabb épület, még kevesebb zöld és parkolóhely lehet az eredménye.

A következő hónapokban történt áttervezés nyomán a 276 helyett már 330 lakásossá vált ház ügye lehelletnyit pozitív irányba fordult, az első látványterv, illetve néhány tervrészlet nyilvánosságra kerülésével ugyanis egyértelművé vált, hogy mindössze egy ponton használja ki a kiemelés adta tágabb lehetőségeket.

Kapcsolódó
Nemzetgazdasági kiemelést kapott, mégsem zsúfolják agyon az angyalföldi óriástársasházat
Római kori erőd emlékei is előkerülhetnek a 330 lakással épülő nyolcemeletes alól.

A környezeti hatásvizsgálat elengedésének híre ettől függetlenül persze nem jó, hiszen főleg a hasonló méretű építkezések során lenne szükség arra, hogy

felmérjék a környék terhelhetőségét, így kiderüljön, hogy a munkák milyen ütemben, illetve intenzitással folyhatnak majd, így az azokkal járó környezetkárosítás esélye, illetve mennyisége is a minimumra csökkenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik