Kultúra

Michael Bay: Nem Will Smith pofonjával kéne foglalkozni, miközben csecsemőket robbantanak fel Ukrajnában

KAZUHIRO NOGI / AFP
KAZUHIRO NOGI / AFP
A rendező éles kritikával illette Hollywoodot.

Michael Bay is megkapta azt a kérdést, amelyet múlt hétfő óta vélhetően boldog-boldogtalantól megkérdeznek a filmiparban akár ott volt az Oscaron, akár nem: mit gondol Will Smith hírhedt pofozkodásáról. Válasza után valószínűleg nem sokan fogják újra a botrányról kérdezni, ráadásul véleményével még Hollywoodnak is odaszúrt:

Először is elég nagy baj, hogy ezzel kezdjük. De persze mindenki erről beszél most. Engem viszont egyáltalán nem érdekel. Hollywood egyre inkább csak magával van elfoglalva. Jelenleg is csecsemőket robbantanak fel Ukrajnában. Inkább arról kéne beszélnünk

– nyilatkozta a Variety-nek. 

Néhány szóval azért illette Smith-t is, akivel a Bad Boys első és második részét készítette: „Dolgoztunk együtt, nem olyan fickó ő” – felelte arra a kérdésre, hogy milyen embernek ismerte meg a színészt. Hozzátette, a közös munka során sosem látta, hogy Smith elveszítette volna a fejét, éppen ezért gondolja azt, hogy csupán poén volt, a színészt ugyanis igazi mókamesternek ismerte meg, aki ugratja társait.

Kapcsolódó
A Netflix és a Sony is megvált Will Smithtől
Az elcsattant pofon hatásai egyre inkább beláthatatlannak tűnnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik