Kultúra ismeretlen budapest

Tűzfalfestménnyel állít emléket a nyilasok által kivégzett Szenes Hannának a Ferencvárosi Önkormányzat

Baranyi Krisztina / Facebook
Baranyi Krisztina / Facebook
A képet a két évtizedes graffitis múlttal rendelkező TakerOne készíti majd el.

Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina szerda reggeli Facebook-posztja szerint rövidesen egy ferencvárosi épület tűzfalán állhat majd egy, a nyilasok által megkínzott, huszonhárom évesen a Margit körúti fogház udvarán sortűzben kivégzett Szenes Hanna emlékére készülő tűzfalfestmény.

A bohém színpadi szerző és újságíró, Szenes Béla második gyermekeként született Hanna érettségije után, röviddel a második világháború kitörését követően utazott Palesztinába, ahol elvégzett egy mezőgazdasági iskolát, majd egyszerű földművessé vált. A háború alakulása azonban egyre nyugtalanabbá tette, így eldöntötte, hogy visszautazik Magyarországra, hogy segítse a fiatal zsidók kivándorlását, illetve édesanyját is megmentse a rá váró szörnyűségek elől.

Hanna rövidesen a brit hírszerzés tagjává vált, hiszen hallotta, hogy az helyismerettel rendelkező összekötőket keres, akik segíthetik az ellenállást. A kiképzése végére ez a cél gyökeresen megváltozott: 1944 márciusában társaival együtt ugyanis már azzal a céllal dobták le Jugoszlávia felett, hogy akadályozzák meg a magyar zsidók deportálását.

Mire a partizánok központjába értek, a németek már megszállták Magyarországot, papírjaik pedig teljesen használhatatlanná váltak, de a fiatal nő nem adta fel: néhány társával együtt júniusban megpróbálta felvenni a kapcsolatot egy embercsempésszel, aki segít nekik átjutni a határon, a férfi falujában azonban elfogták a csendőrök, akik átadták a Gestapónak, akik rövidesen Budapestre vitték, majd anyját is letartóztatták.

A nőt szeptemberben kiengedték a  börtönből, az egyre keményebb kínzásoknak, illetve a zsarolásnak is ellenálló Hannát azonban

kémkedéssel vádolták, majd a nyilasok hatalomra jutása után perbe fogták, és brit hadnagyi rangja ellenére halálra ítélték.

A Kozma utcai zsidó temetőben elhantolt maradványait 1950-ben a rá az ellenállás és remény szimbólumaként tekintő Izraelbe szállították, majd a Herzl-hegyen helyezték örök nyugalomra. Nevét egy budapesti, illetve egy dombóvári tér őrzi, sőt, előbbin 2020 óta Mihajlo Kolodko Szenes-miniszobrát is megtalálhatjuk.

Kapcsolódó
Tudta, hogy egy magyar ejtőernyős költőnő volt az igazi Wonder Woman?
A száz éve született Szenes Hannát világszerte hősként tisztelik, szülőhazájában, Magyarországon kivégezték, majd elfelejtették.

A Baranyi posztjában említett, a világ számos részén művészi falfestéseket jegyző TakerOne által tervezett festménynek pontos helye egyelőre nem ismert, így a polgármester kérte, hogy ajánljanak olyan, legalább 8×4 méter magas tűzfallal az utca felé néző helyszínt, ami alkalmas erre a célra:

Amennyiben ez sikerül, akkor a Szenest gyerekként ábrázoló, a kommentelők egy része által egyenesen méltatlannak tartott kép a nyár elejére akár a helyére is kerülhet, bár a felhelyezés előtt

remélhetőleg még átgondolják a megkérdőjelezhető grafikai megoldásokat, vagy a vegytiszta kilencvenes éveket sugárzó betűtípust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik